https://novorosinform.org/791905?utm_source=push-notification&utm_medium=push-world&utm_campaign=push

  1. október 13.

Mint azt az ukrán hadsereg-parancsnokság sajtószolgálata közölte, a munkaszüneti és ünnepnapok idejére a vezérkari főnökség fokozott harckészültséget rendelt el a csapategységeknél.

A közleményben ez áll: „Az ukrán hadsereg vezérkari főnökének – a hadsereg főparancsnokának (1) utasítására a munkaszüneti és ünnepnapok idejére az ukrán hadseregnek az állandó elhelyezési körletekben, illetve harci feladataik végrehajtásának körzeteiben tartózkodó egységeinél fokozott harckészültséget rendeltek el”.

A közlemény tudatja továbbá, hogy a katonai objektumok védelme során, az ügyeleti szolgálatoknál, illetve a tartalékban lévő alegységeknél erősített készenléti rend lép életbe.

„A vezérkari főnökség figyelmezteti az állampolgárokat: ne próbálkozzanak az őrzött területekre való törvénytelen behatolással, illetve provokatív cselekményekkel a katonai létesítmények környékén” – áll a közleményben.

Megjegyezzük, hogy október 14-én emlékeznek meg Ukrajnában, az un. „Honvédők Napjáról”. 2015-ben ezt az „ünnepnapot” azért tették éppen erre a napra, hogy összeköthessék azt az Oroszországban betiltott „Ukrán Felkelő Hadsereg” (UPA) létrehozásának dátumával. (2)

Azt is érdemes hozzátenni, hogy október 14-re tervezték be az ukrán nácik tiltakozó tömegrendezvényeit, az Oroszországban betiltott „Azov” különítményt megalapító Andrej Bileckij vezetésével. Feltételezések szerint éppen ezzel hozható összefüggésbe a katonai egységeknél elrendelt fokozott készültség. Vannak azonban olyan értesülések is, hogy a Donbasszba haditechnikai eszközökből álló konvojokat is irányítottak.

„Tegnap küldtek nekem egy videót. Ezen az ukrán hadsereg harci technikája vonul éppen az ország délkeleti részei felé. Zelenszkij pedig úton-útfélen arról kiabál: „Mi a béke felé tartunk! Én békét akarok!” De ennek valahogy mindig az ellenkezője derül ki. Azok a helyi lakosok, akikkel én kapcsolatban vagyok, mind gyakrabban látnak haditechnikai eszközöket tartani Kijev, Nyikolajev, Herszon (3) irányából a Donbassz felé. Ez hát Ze (4), az újsütetű elnök őszintesége. Valami azt súgja nekem, hogy nem lesz itt semmiféle béke. A következtetést vonják le önök” – mondta Alekszej Zsuravkó (5), korábbi parlamenti képviselő. Aki közzé is tette a katonai konvojról készített videofelvételt.

https://youtu.be/nKV5DemzXCE

Hozzátesszük még: tegnap hírt adtunk arról, hogy a Donyecki Népköztársaság felderítése ukrán „Grád” típusú sorozatvető rakétákat fedezett föl a frontvonal közelében. (6)

Korábban ismertté vált, hogy  az ukrán hadsereg közel 70 „Grád” típusú rakéta sorozatvetőt, légvédelmi rakétarendszert, tarackágyúkat és páncélosokat dobott át a Donbasszba.

Október 2-án hírül adtuk, hogy az ukrán hadsereg,  az „Egyesített Erők Műveletének” hadműveleti zónájában rakéta sorozatvetőket, légvédelmi rakétarendszereket, tarackágyúkat és tankokat telepített lakótelepeken. (7)

Megjegyések:

(1)  Érthetetlen módon, de így áll az eredeti szövegben. Holott a hadsereg főparancsnoka: az államfő (esetünkben Vlagyimir Zelenszkij).

(2)  A második világháborúban szörnyűséges rémtetteiről elhíresült náci segédcsapatot 1942. október 14-én hozták létre. Őhozzájuk fűződik, egyebek mellett, százezer nyugat-ukrajnai lengyel lemészárlása, leírhatatlan borzalmak közepette. Üdvözlésük – „Dicsőség Ukrajnának! A hősöknek dicsőség!” ma nemcsak a hadseregben, de például az államigazgatásban is kötelező. Ezzel kezdődnek és végződnek a hivatalos beszédek. De még írásos dokumentumokat, bírói ítéletek kihirdetésének kezdetét és végét is jelzik ezzel. Az UPA vörös-fekete lobogóját ma nem csupán a „Jobb Szektor” nevű szélsőjobboldali ernyőszervezet használja, de afféle második nemzeti zászló lett. Sok helyen – így az ukrán parlament előtt is – együtt lobog az ország kék-sárga zászlajával.

(3)  Nyikolajev, Herszon – megyék (azonos nevű székhellyel), Ukrajna déli részén, a Fekete-tenger mentén. Az utóbbi megye határos a Krímmel is.

(4)  Ze – Zelenszkij. Az elnökválasztás során – Amerikát utánozva – nevezték Zelenszkijt „Ze”-nek.

(5)  Bátor, antifasiszta politikus, Herszon megyéből. A várható üldöztetések elől kénytelen volt Oroszországba emigrálni. Ezzel együtt is széles körű kapcsolatokat ápol a náci rezsimet gyűlölő földijeivel, sok értékes információt kapva tőlük.

(6)  Ilyen fegyvereket tilos a frontvonalon tartani a minszki megállapodásokban előirányzott fegyverszünet értelmében. Az ukrán hadsereg nemcsak hogy nem vonta hátrébb ilyen típusú fegyvereit, de folyamatosan érkezik hozzájuk az utánpótlás.

(7) A fegyvertípusok:

Sorozatvető:

https://static.kepfeltolto.com/orig/2019/10/13/3ccce33b322cc957677f379ae2cde634.jpg

 

„Grád”-ok, „munkaközben”

https://static.kepfeltolto.com/orig/2016/12/24/ca419ab319677082f563953a7a2470f8.jpg

  1. január 24-én – provokatív szándékból – az ukrán hadsereg „Grád rakétákkal lőtte az általuk akkor már hét hónapja megszállva tartott Mariupol város egyik lakótelepét. A támadás következtében 31 ember életét vesztette, 117-en megsebesültek.

https://youtu.be/F58m7M5DyCE

 

Légvédelmi rakétarendszer:

https://static.kepfeltolto.com/orig/2019/10/13/68f968374c75142608da6a58777e7dae.jpg

 

Tarackágyú:

https://static.kepfeltolto.com/orig/2019/10/08/e1e118bfcb7281838856dc74b6ac9d56.jpg

 

Egy tank, „munka” közben:

https://static.kepfeltolto.com/orig/2017/01/30/8e7eccd04720f26078e8a5a85d4b77b0.jpg

 

  1. május 9-én a városba betörő ukrán csapatok tankokkal lőtték szét a mariupoli rendőrkapitányságot. Büntetésül, amiért a rendőrök a nép oldalára álltak. 9 rendőr és 11, a segítségükre siető városi lakos a kigyulladt épületben bennégett.

https://static.kepfeltolto.com/orig/2016/12/14/3b546cec24ca09ef76c70d14228e884c.jpg