https://dnr-pravda.ru/mezhdunarodnoe-sledstvie-ne-zainteresovano-v-rassledovanii-katastrofy-boeing-mn17/

 

A nemzetközi nyomozóbizottság nem érdekelt a Boeing MH17-es katasztrófájának kivizsgálásában

  1. október 24.

Mint a RIA Novosztyi közli: Josef Resch német magándetektív bejelentette: visszavonja azon ajánlatát, hogy átadja a Donbassz fölött lezuhant maláj Boeing szerencsétlenségével kapcsolatos információit. Úgy véli, ugyanis, hogy a világ nyomozóhatóságai nem érdekeltek az ügy feltárásában.

Mint a detektív jogi képviselője megjegyezte: az ügyfele által megadott október 18-i határidőig senki sem jelentkezett nála – sem a JIT nemzetközi nyomozócsoporttól, sem a holland főügyészségtől, sem a malajziai nyomozóbizottságtól, sem pedig egyéb más szervezettől.

Ügyfelem minden lehetségest megtett annak érdekében, hogy eleget tegyen mindannak, amit ő maga nyilvánosan megfogalmazott az ügyben támogatás kérő felhívásában. Ez azonban, érthetetlen módon, süket fülekre talált. Ezért rámutat: a kérdés mostantól számára lezárult” – áll az ügyvéd levelében.

Az ügyvéd megjegyezte: az egész nyomozati eljárás mindmáig megmagyarázhatatlan. Méghozzá nem csak ügyfele számára.

„Resch úr úgy véli: ez rettenetes és aggasztó. Ezek a folyamatok azt a benyomást erősítik, hogy általában véve nem tapasztalható valós érdeklődés az igazság kiderítése, illetve a nyomozás iránt. Inkább azt látni, hogy bizonyítékokat szánt szándékkal eldugnak” – írja az ügyvéd.