https://www.vadhajtasok.hu/2019/10/30/putyin-magyarorszag-fontos-partner-a-gazszallitasban/

2019.10.30.

Oroszország fontos partnernek tekinti Magyarországot az Európába irányuló gázszállításban – hangsúlyozta az orosz elnök szerdán Budapesten.

 

Vlagyimir Putyin az Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követő közös sajtótájékoztatón kiemelte: már több éve működik a két ország közötti együttműködést a legmagasabb szinten lehetővé tevő mechanizmus, amely sikeres, főleg a kereskedelmi és a gazdasági kapcsolatok tekintetében. Hozzátette: törekszenek a gazdasági kapcsolatok diverzifikálására, bár továbbra is az energetika van az első helyen.

Jelezte: tavaly az áruforgalom jelentősen nőtt, és ennek további növelésén dolgoznak.

Komoly dokumentumcsomagot írtak alá

Úgy fogalmazott: nagyon komoly dokumentumcsomagot írtak alá, ami Oroszország és Magyarország kapcsolatainak további elmélyülését szolgálja. Az egyik most aláírt egyezmény lehetővé teszi az orosz energetikai export növelését – fűzte hozzá.

Vlagyimir Putyin elmondta: nagy jelentőséget tulajdonítanak a Paks II beruházásnak; a magyar villamos-energiaszükséglet 40 százalékát már most is ez az erőmű adja, és a kapacitását növelik most tovább. Más közös ipari projektekről is szó volt a tárgyaláson – közölte, megemlítve a magyar folyami hajózást és a budapesti metró modernizációját.

Az orosz elnök kitért a szociális együttműködésről és a régiók együttműködéséről aláírt dokumentumokra. A megtárgyalt nemzetközi kérdések között említette az ukrán válság megoldását, a szíriai konfliktust, az energiaellátási irányokat, továbbá azt, hogy miként lehet normalizálni Oroszország és az Európai Unió kapcsolatait.

Oroszország kész az együttműködésre a keresztények támogatásában

Közölte: tárgyaltak a közel-keleti és észak-afrikai keresztény közösségek helyzetéről. Oroszország kész az együttműködésre a keresztények támogatásában – mondta Vlagyimir Putyin, elfogadhatatlannak nevezve, hogy bárkit a vallási meggyőződése miatt üldözzenek.

Az orosz elnök köszönetet mondott Orbán Viktornak, amiért kezdeményezte, hogy közel-keleti egyházi vezetőkkel is egyeztessenek Budapesten.

Mint mondta, a Közel-Kelet a kereszténység bölcsője, és az ottani keresztények üldözéstől, erőszaktól szenvednek, ezért mindent meg kell tenni a támogatásukért, és Oroszország ezt szoros együttműködésben teszi az érintett országok vezetésével. Oroszország Szíriában nemcsak a keresztényeknek, hanem a muzulmánoknak is segít, humanitárius segítséget nyújt nekik is – fűzte hozzá.

Forrás: Híradó