https://zen.yandex.ru/media/uri2019/pochemu-rossiia-zascitila-osetin-i-abhazcev-i-ne-mojet-zascitit-russkih-na-donbasse-5dc206f5bd639600b1d6661b

Miért van az, hogy Oroszország megvédte az oszétokat és az abházokat, de nem tudja megvédeni a Donbassz oroszait?

Mi együtt örültünk szomszédainkkal, Abháziával és Dél-Oszétiával. Oroszország 2008-ban egy energikus hadmozdulattal békére kényszerítette Grúziát. Ott már többé nem lőttek és békés élet köszöntött be. Majd Oroszország még el is ismerte ezt a két köztársaságot, noha legközelebbi szövetségesünk, Belorusszia, ellenezte azt.

Ám az, ami a Donbasszban folyik, sokak számára – közöttük számomra is – érthetetlen. Hiszen ott a mi embereink élnek, harcolnak, adják életüket. Az világos, hogy Oroszország gazdasági és – gyaníthatóan – egyéb segítséget is nyújt a két népköztársaságnak. De  semmiféle műveletet nem folytatunk a béke kikényszerítésére.

Mindez alighanem azzal magyarázható, hogy a mi orosz nagytőkénk újabb, még keményebb szankcióktól tart. Minek folytán a Donbassz köztársaságaival szembeni politikánk meglehetősen gyámoltalannak tűnik. Teljesen világos, hogy a 2014-es „Orosz Tavasz” (1) hullámát meglovagolva, a Krím visszacsatolása mellett visszacsatolhattuk volna az egész Donbasszt is. (2) Hiszen ott is, akárcsak a Krímben, orosz lakosság élt, amely az Oroszországgal való újraegyesülésre volt hangolódva.

És ha ezeken a területeken bevetettük volna az orosz hadsereget, ez orosz embereink – de nem csak orosz emberek – ezreinek életét mentette volna meg. Itt is sor került volna egy, a krímihez hasonló referendumra. És biztos vagyok benne, hogy az emberek többsége a Donbasszban is, elsöprő szavazattöbbséggel a krímihez hasonlóan döntött volna. (3) A szankciók pedig hasonlóak lettek volna, mind a Krím, mind pedig a Donbassz esetében.

És hogy ne legyenek komoly következményei a szankciók bevezetésének, ezzel szemben egyszerűen be kell biztosítanunk magunkat. A költségvetésben megjelenő szabad bevételeket be kell fektetni a gazdaságba, az infrastruktúra kiépítésébe. Nem ártana jóval többet fordítani az oktatásra, az egészségügyre. Ahelyett, hogy amerikai és európai értékpapírokat vásárolnánk. Ami által nyugati ellenségeink gazdaságát támogatjuk.

De hogy ez miért így történik – nos, erről a mi tisztelt kormányunkat kellene megkérdezni. De ez már egy egészen más történet.

Jurij Nemo

Megjegyzések:

(1)  „Orosz Tavasznak”a 2014. februári puccs nyomán, az Ukrajna keleti és déli, főként oroszok lakta vidékeken kirobbant tömegmozgalmakat nevezték. Ennek során a lakosság tiltakozott a kijevi törvénytelen hatalomátvétel, az orosz nyelv hivatalos státuszának megszüntetése ellen, illetve követelte népszavazás kiírását (kezdetben még csak Ukrajna föderális átalakításáról). A tömegmozgalmak kifulladásával, leverésével, a Donbassz elleni háború megindításával aztán az „Orosz Tavasz”elenyészett (emlékét ma már csak egy hírportál elnevezése őrzi). Helyette „Krími Tavaszról”beszélnek. Ahol a népnek sikerült kivívnia az immár az Oroszországhoz való visszatérésről megrendezendő népszavazást.

(2)  Kevésbé ismert, hogy a Donbassz 1922-ig szintén Oroszországhoz tartozott. 1917 és 1922 között, a mai Donbassznál nagyobb, alapvetően orosz vagy oroszajkú ipari proletariátus által lakott területen fennállt a Krivoj Rog – Donyecki Népköztársaság. Ezt önhatalmúlag felszámolva, a fiatal szovjet állam vezetése Ukrajnához csatolta azt.

(3)  Ráadásul – a Krímmel ellentétben – a Donbassz szavazópolgáraira, személyes biztonságukra nem vigyáztak orosz csapatok. Annál is inkább, mert Putyin elnök, az orosz vezetés határozottan a népszavazás ellen volt, mondván: az kiprovokálja a kijevi rezsim katonai beavatkozását. Ami – minthogy Moszkva érdemben semmit sem tett annak megakadályozására – csakugyan be is következett.

A népszavazásra 2014. május 11-én került sor. A május 2-án beindult ukrán agresszió keretében már tartott kijevi junta hadseregének előrenyomulása, számos települést addigra meg is szálltak. Krasznoarmejszk városát május 11-én, a kora reggeli órákban foglalták el: a városba benyomuló ukrán csapatok szétkergették a szavazásra már összegyűlt választópolgárokat. Kramatorszk városába, pénzszállító autókban megbújva, ukrán fegyveresek törtek be, akik a városháza előtt várakozó szavazópolgárokra tüzet nyitottak. Egy halott, vagy tucatnyi sebesült. Vélhetően megpróbálták volna megszerezni, vagy megsemmisíteni a már leadott szavazatokat. A választási bizottság tagjai azonban, hallva a lövöldözést, „kapcsoltak”. A szavazóhelyiséget azonnal bezárták, a teli urnákból pedig, amennyit csak elbírtak, kimenekítettek.

E viharos – véres, tragikus – események dacára is a részvételi arány 80 százalék körül volt. A leadott szavazatoknak is több mint 90 százaléka a függetlenség kikiáltása mellett szólt (moszkvai nyomásra a Donbasszban a függetlenségről és nem az Oroszországhoz való visszatérésről írták ki a népszavazást). Moszkvából hideg, semmitmondó üzenetben nyugtázták a népszavazást, nem gratuláltak, és – a hazafias erők sürgetésének dacára – mindmáig nem hajlandók elismerni a két népköztársaságot. Ami, ha megtörténne, nemzetközi jogilag is legalizálná az orosz katonai fellépést. (Ezzel kiáltó ellentétben, két héttel később a moszkvai vezetés sietve üdvözölte a minden szempontból törvénytelen ukrajnai elnökválasztást, elismerve, törvényesítve ezzel a puccsista juntát.)