https://russian.rt.com/ussr/article/684335-doneck-obstrel-smirnovy?utm_source=smi2

2015. január 25-én egy lövedék becsapódott Julija és Ivan Szmirnovnak a Donyeck Petrovka kerületében (1) lévő otthonába. Csak Julija élte túl. Férje és négyéves kisfia, Szása a törmelékek alatt lelték halálukat.

Szmirnovéknál kialakult egy családi hagyomány – hétvégenként a férj nővérénél vendégeskedtek. Azon a vasárnapon is azt tervezték, hogy fölkeresik a rokonságot – feltéve, persze, ha csönd lesz az utcán. Más szóval: ha nem lőnek.

Julija elkészítette az ebédet – noha a családnál néhány napja már nem volt áram. Az elektromos alállomást ugyanis kilőtték.

„A fiúk megebédeltek. Én még szóltam nekik, hogy egy kicsit rendbe szedem maga, aztán indulhatunk is. Valahogy egész nap olyan rossz előérzetem volt. Valami olyasmi: «minek takarítok, úgyis mindjárt kibombáznak minket – és annyi.» A férjemnek is rossz előérzete volt. Én aztán valahogy elhessegettem magamtól ezeket a gondolatokat – emlékezik vissza Julija. Hirtelen Ványa azt mondta: «Úgy szeretnék élni». Sohasem mondta nekem, hogy félne. Mindig csak azt hallottam tőle, hogy minden rendben lesz. Itt meg most azt mondja: «Annyira szeretnék élni. Majdnem öt éve már, hogy együtt élünk, és veled még soha, sehol nem voltunk.» Gyorsan eltereltem másfelé ezt a beszélgetést. Mondtam neki, hogy hát, hiszen még előttünk áll az egész élet.”

Azokban a percekben Szása a sötétszobában volt. Ágyúzások idején a szülei oda rejtették, nehogy a repeszszilánkok megsértsék a gyermeket. Hirtelen robbanások hangja szakította meg a csöndet. Az asszony rögtön kisfia kiáltását hallotta: „Mama!” Ez volt a kisfiú utolsó szava. Julija kisfia hangja után szaladt, keresztül a szálló poron. És akkor rögtön megértette: Szása a törmelék alatt fekszik.

„Kiáltoztam neki, de ő válaszul csak hörgött – meséli a kisfiú mamája. Kiráncigáltam őt, kezdtem kiabálni a férjemnek. De addigra Ványa már nem élt.”

Julija kiáltásaira átszaladt a szomszéd, aki hívta is a mentőket. De a folyamatos ágyúzás miatt a mentő nem tudott kijönni. A következő félórában Szása a mama karjai között szenvedett ki.

„Nem sírtam – emlékszik vissza Julija. Semmi esetre sem szabad ilyenkor elhagyni magunkat. Élnem kell, az ő emlékükre. Fél évvel a haláluk után pánikbetegség tört ki rajtam. De immár abban megtaláltam az élet értelmét, hogy újra szüljek. Valakit meg szeretnék ajándékozni a szeretetemmel.”

Megjegyzés:


(1)  Petrovka – Donyeck egyik kerülete, a város délnyugati részén. A közelben van – éppen csak túl a városhatáron – az ukránok által megszállt Marjinka előváros. (Mintha a 40-es busszal mennénk, mely észrevétlenül hagyja el a XI. kerületet, hogy aztán mindjárt Budaörsön találjuk magunkat). Onnan lövik Petrovkát, a területén lévő Trudovszije bányáit és a kolóniát, illetve a környéknek a népi erők kezén lévő elővárosait.

Hogy az ukrán hadsereg ezt a kerületet – főképpen pedig a Trudovszkije bányászkolóniát folyton ágyúzza – ez két okból történik. A lakosság demoralizálása mellett az intenzív ágyúzás jelzi: az ellenség ott át akar törni a város védelmi vonalain. Hogy újra hozzálásson a 2014 nyarán egyszer már létrehozott ostromgyűrű újbóli kiépítéséhez. Az ágyúzással el akarják űzni a lakosságot, hogy az elnéptelenedett településen könnyebben, gyorsabban nyomulhassanak keresztül. És ne kelljen tartaniuk a lakosság ellenállásától

Egy rövid riport ugyanebből a Petrovka kerületről, ez év nyarából. Elvileg a film készítésekor is tűzszünet volt érvényben.

https://www.youtube.com/timedtext_editor?action_mde_edit_form=1&v=QIGTL2K27Ns&lang=hu&bl=vmp&ui=hd&ref=player&tab=captions&ar=3&o=U