https://tvzvezda.ru/news/vstrane_i_mire/content/20191111245-k6aJA.html?utm_referrer=https%3A%2F%2Fzen.yandex.com

  1. november 11.

Ha lehet hinni az ukrán elnök szavainak, ezen a tanyán senki sem él (1)

A Donbasszban, az események alakulása az egész múlt héten leginkább egy óraingára emlékeztetett. Alighogy megkönnyebbülten felsóhajtottunk, amikor a múlt pénteken Zolotoje térségében mégiscsak sikerült szétválasztani a csapatokat, amikor minden visszatért a szokásos kerékvágásba (2) és a folyamat újra megrekedt.

A buktatónak ezúttal Petrovszkoje bizonyult. A csapatszétválasztásnak ott még hétfőn el kellett volna kezdődnie. De a dolog mindjárt az elején „leült”. A felek mindegyike a másik felet vádolta meg ágyúzással (3). Az ukrán hadsereg húzta az időt, és csak szombaton mozdult ki, végre, a holtpontról a csapatszétválasztás ügye.

Ám minden olyannyira nehézkesen és erőltetetten folyik, hogy mindinkább világos: ha sikerül is végrehajtani a „Steinmeier-formula” minden pontját, ez távolról sem garantálja majd a Donbassz és Kijev békés szétválasztását. (4)

Jekatyerina Gabel

 

Megjegyzések:

(1)  A cikkhez mellékelt videón a tanya lakói elmondják: mostanra életük teljesen ellehetetlenült.  Az ukrán hadsereg folyamatosan lövi a faluból kivezető utakat. Az állandó ágyúzások miatt nem csupán a faluban korábban működő szociális létesítmények (például az iskola), boltok zártak be, de már a szomszéd falvakba sem tudnak eljutni, hogy vásároljanak, megvizsgáltassák magukat az orvossal.

(2)  A csapatszétválasztásnak a frontvonal teljes hosszában meg kellene valósulnia. Próbaképpen három települést, illetve a környékükön lévő frontszakaszt jelöltek ki – ellenőrizendő a csapatszétválasztás megvalósíthatóságát, felmérendő az ennek során adódó problémákat. A 3 település: 1.) Sztanyica Luganszkaja, Luganszk 2014 nyarán elfoglalt elővárosa (amelyet az ukrán hadsereg kiindulópontnak szán a Luganszk elfoglalását célzó hadművelethez);  2.) Zolotoje;  3.) Petrovszkoje. Mindhárom helyen csak zökkenőkkel haladt a szétválasztás: az ukrán hadsereg csak a sokadik alkalommal jelezte vissza készségét a szétválasztás megkezdésére; az ukrán hadsereg provokatív ágyúzásokba kezdett; a falvakban megjelentek a szélsőséges terrorkülönítményesek, akiket az ukrán hadseregnek, a rendfenntartóknak, esetenként tűzharcban is, szabályosan ki kellett verniük a faluból.

Petrovszkojéval kapcsolatban Zelenszkij – nyilvánvalóan provokatív szándékkal – bedobta: „a csapatszétválasztás biztosítására” a faluba vezényli az ukrán rendőrség, a Nemzeti Gárda egységeit. Mire Gyenyisz Pusilin, a DNR vezetője felhördült: ez esetben ő is odavezényli a népköztársaság rendőreit, állambiztonsági szolgálatának embereit. A provokatív indítvány leleplezi: Kijev a csapatszétválasztást – ahogy az 2016-ban Zolotojéban is történt – valójában újabb területek, települések birtokbavételére akarja felhasználni.

Orosz részről újra és újra kénytelenek voltak kifejezni elégedetlenségüket: Zelenszkij elnök nem ura a helyzetnek – a fegyveres erők nem tekintik őt a hadsereg főparancsnokának, így nem is engedelmeskednek parancsainak. A helyzet odáig fajult, hogy az elnök személyesen utazott Zolotojéba, ahol, mindenki szeme láttára, össze is veszett az egyik harcossal: „én az elnök vagyok, és nem vagyok teneked a paprikajancsid”.

(3)  Noha a csapatszétválasztásról szóló megállapodás csupán általánosságokban rendelkezik a harc beszüntetéséről, a szétválasztás kezdetét megelőzően – az ukrán fél kikötötte: csak az esetben kezdik meg egységeik az elvonulást, hogy előtte hét napig egyik fél sem lő. A tőlük immár megszokott módon, azonban, mindannyiszor az ukrán fél nyitott provokatív tüzet (lehetőleg röviddel az általuk szabott hétnapos határidő lejárta előtt, hogy már ne maradjon idő a félreértés kitárgyalására). Az ukrán fél ilyenkor mindig a másik felet vádolja meg a tűzszünet megsértésével. És ilyen esetekben náluk „az óra mindig elölről indult”.

(4)  Valószínűleg tudatos orosz félremagyarázás. A „Steinmeier-formula” valójában „a különleges státuszú” területeken megtartandó választásokról rendelkezik. Amelyek nyomán – ha megtörténnek, és az EBESZ elismeri érvényességüket – megkezdik működésüket a széleskörű autonómiával rendelkező „különleges státuszú területek” helyi szervei. (Ez az autonómia állítólag meghaladja majd az önállóságnak azt a szintjét, amit például Magyarország élvezett a Monarchián belül – így a Donbassz „különleges státuszú területei” önálló fegyveres erőkkel és bizonyos fokig még önálló külkapcsolatokkal is rendelkeznek majd.)

A leginkább Oroszország vágyálmait tükröző propaganda szerint ezzel Ukrajna és a Donbassz konföderációt alkot majd. Amelynek keretében a Donbassz – az immár a külföld szemében is legitim népszavazás keretében és eredményeként – kérheti befogadását az Orosz Föderációba.

Az elképzelés meglehetősen irreálisnak tűnik olyankor, amikor az új elnök – jottányit sem elmozdulva elődjének álláspontjától – nemhogy konföderációról, föderációról – de még semmiféle autonómiáról sem akar hallani. Kárpátalja új kormányzója nemrégiben, például kerek perec leszögezte: magyarok nincsenek, legföljebb magyarul beszélő ukránok vannak. (Azoknak pedig minek az autonómia: úgyis készül az ukrán közigazgatás decentralizációjáról szóló törvény.)

A vonatkozó orosz propagandából kikövetkeztethetően látszik: Moszkvában arra számítanak – arra építenek –, hogy az USA-nak, „Európának” elege van Ukrajnából. És inkább ráhagyják Oroszországra a megoldást, csakhogy szabaduljanak már az ukrán problematikától. És rászorítják majd az ukrán vezetést: fogadja el Moszkva feltételeit.