https://politpuzzle.ru/153302-v-kieve-priznali-neobhodimost-pereosmyslit-prichiny-konflikta-v-donbasse/

Renat Kuzmin, a Legfelsőbb Rada (Rada – Parlament) képviselője úgy véli: ideje lenne, hogy – elkerülendő az ország előző vezetése által elkövetett hibákat – Kijev törvénytelenné nyilvánítsa az Ukrajna délkeleti részén indított hadműveletet.

Az ukrán parlamentben elismerték (sic!): újra kell gondolni a Donbasszban kialakult konfliktus okait, és el kell ismerni: a térségben folyó hadműveletek valójában törvénytelenek. Ilyen kijelentést tett Renat Kuzmin, ukrán parlamenti képviselő. Véleménye szerint – elkerülendő az előző vezetés által elkövetett hibákat – az ország új vezetésének föl kell hagynia azzal, hogy az embereket „a tieitek és a mieink”elv alapján osztályozza.

Annak érdekében, hogy véget lehessen vetni az erről a témáról folyó politikai vitáknak, a képviselő szerint Vlagyimir Zelenszkij ukrán elnöknek jogi szempontból értékelnie kellene az ország délkeleti részén zajló történéseket. Kuzmin szerint, ha hivatalosan elismerik, hogy 2014-ben az országban „bűnözők ragadták magukhoz”a hatalmat, és törvénytelenül hirdettek meg hadműveletet a Donbasszban, ezzel gyökeresen megváltozik a helyzet.

Mint a képviselő azt Facebook-oldalán megjegyezte: ez bizonyságát adná annak, hogy a délkeleti régiók lakosságának ellenállása „kétségbeesett kísérlet volt arra, hogy megvédjék magukat az új kijevi hatalom önkényével szemben”.

Korábban Alekszandr Guscsin politológus feltételezte: Vlagyimir Zelenszkij ukrán elnök mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a Donbasszban befagyassza a konfliktust, mivel a probléma rendezésére nem maradt már ideje. A szakértő véleménye szerint egy ilyen döntés lehetővé teszi az új államfőnek, hogy ne kelljen elődjének, Petró Porosenkónak a nyomdokain haladni.

Emlékeztetünk rá, hogy Jakov Kedmi izraeli politológus szerint Kijev nem azért törekszik oly kétségbeesetten a „normadiai csúcstalálkozóra”, hogy azon rendezzék a Donbassz kérdését, hanem hogy Zelenszkij nemzetközi státuszra tegyen szert. (1)

Nyikolaj Kopernik

Megjegyzés:

(1)  Öt évvel ezelőtt hasonló volt a helyzet. A kijevi puccs után Putyin elnök jó darabig nem volt hajlandó személyes kontaktusokra az új kijevi vezetéssel – azt még márciusban is „törvénytelen puccsista juntának”tekintette, és nevezte is. Amellyel legföljebb halasztást nem tűrő, napi ügyek esetében lehet szó megbeszélésekről.  Április közepén azután Genfben tanácskozásra került sor az ukrajnai helyzet, a Donbasszal éleződő szembenállás témájában. (Ennek résztvevői a mostani „normandiai négyek”, plusz az USA és az Európai Unió képviselője volt)

A sebtében készülő, nem világos céllal összehozott megbeszélésről már eleve látható volt, hogy attól semmilyen eredmény nem várható. Úgy is lett. Az abszolút tartalmatlan és fölösleges rendezvény egyetlen egyvalamire volt jó: sikerrel járt a nyugati diplomácia törekvése, hogy összehozzák, és egy asztalhoz ültessék Putyint, illetve az új ukrán vezetés képviselőjét. Szergej Lavrov külügyminiszter látható igyekezettel forszírozta Putyin elnök részvételét ezen a megjósolhatóan üres, tartalmatlan megbeszélésen. Ő volt az, aki erősen szorgalmazta, hogy az ukrán elnökválasztáson támogatni kell Porosenkót, mivel „mégis csak jobb”, mint a többi jelölt. (A párizsi találkozóval a nyugati diplomácia most ismét learatta ugyanezt a győzelmét. Mostantól az orosz elnök már kénytelen lesz találkozni méltatlan partnerével. Aki ugyanúgy igyekszik majd az orránál fogva vezetni őt, mint tette azt az elődje.)

A terror légkörében, igazi alternatívát kínáló jelölt híján megtartott 2014. május 25-i ukrajnai elnökválasztáson így – előre tudhatóan – Petró Porosenkó győzött. A szavazatok összeszámlálása még éppen csak elkezdődött, amikor Nyugatról máris özönleni kezdtek a gratulációk. Nyugaton a „demokrácia győzelmeként” ünnepelték az illegitim rezsim, illegitim választásának az illegitim eredményét. Nyugati kollégáitól időben alig elmaradva sietett elismerni Porosenkó választási győzelmét Putyin elnök is. Aki egy hónappal előbb még szóba sem kívánt állni az új rezsimmel – és aki két héttel korábban csupán hideg, üres frázisokkal nyugtázta a Donbassz népszavazásainak eredményeit, máig sem elismerve azokat.) Számos mértékadó orosz politológus, növekvő számban minősíti Putyin akkori lépését alapvetően elhibázottnak.

A december 9-ével kezdődő mostani csúcstalálkozón sem akart Putyin sokáig részt venni. Részvételét attól tette függővé, hogy a három kijelölt helyszínen elvégzik-e a csapatok és fegyverzetek szétválasztását. Kín-keservesen ez, végül is megtörtént. Sorra értesülhetünk azonban arról, hogy a szélsőséges félkatonai alakulatok el akarják foglalni a hadsereg elhagyott állásait. Lőtték (és lövik) az adott környéket. De a többi frontszakaszon folytatódik az ágyúzás. A csapatszétválasztás helyszíneiről is: az ukrán tüzérség fegyvereinek egy jó része nagyobb hatótávolságú, mint amennyivel hátrébb vonták az egységeket. A kivont egységek egy részét pedig átcsoportosították máshová. Ily módon megerősített ukrán egységek Gorlovka egyik elővárosában elfoglaltak egy – eddig a „szürke zónában” lévő –kulcsfontosságú magaslatot (egyben a városi temető egy részét).

Zelenszkij tehát – nyugati támogatással és a „csodálatos tárgyalások” apostolának a közreműködésével – elérte célját. Noha korábban Putyin azt mondta: nem hajlandó részt venni üres, tartalmatlan locsogáson. Bár, persze, azt még nem tudni, melyik résztvevő mivel készül. Az viszont, meglehet, az több lélektani fogásnál, amikor a komikus színész megnevezte témáját: annak a dátumnak a rögzítése, amikor az orosz csapatok kivonulnak a Donbasszból, illetve azt – a Krímmel együtt – visszaszolgáltatja Ukrajnának. Ha nyugati védnökei egy ilyen pimaszságban nyilván nem fogják őt támogatni, arra alkalmas lesz, hogy zátonyra futtathassa a csúcstalálkozót, a rendezés ügyét. És ha ez a találkozó is kisiklik (és az orosz diplomácia — mint már annyiszor — megint pofára esik),  a kabarék bonvivánja megszabadul attól a számára életveszélyes helyzettől, hogy bármit is lépnie kelljen a konfliktus rendezése érdekében. Sikeresen befagyasztva azt.