https://novorosinform.org/796797

  1. november 22.

Az Európai Unió elvárja, hogy az ukrán vezetés gondoskodjon a Donbassz lakosságának szociális ellátásáról – beleértve a nyugdíjak kifizetését –, illetve hogy garantálja választójogukat. Ezt az Unió külügyi szolgálatának a „keleti partnerségi” országokkal ápolt kapcsolatokért felelős osztályának vezetője, Richard Tibbels jelentette ki Brüsszelben.

„Úgy gondoljuk, vannak még dolgok, amelyeket Ukrajna meg tud tenni. Mégpedig hozzájárulásának erősítése olyan szociális kérdésekben, mint a nyugdíjak folyósítása a kormány által nem ellenőrzött területeken (1), illetve a belső menekültek választójoga” (2) – jelentette ki Tibbels. Aki emlékeztetett rá: Ukrajna nemrégiben ígéretet tett az Európai Uniónak, hogy még az év végéig törvényt hoz az ilyen személyeknek biztosítandó választójogról.

Mint emlékezetes, november 14-én ООН az ENSZ úgy értékelte, hogy a Donbasszban folyó háború leginkább a nyugdíjasokat sújtja.

November 3-án az ENSZ közzétette azt az adatot, hogy a Donbassz civil lakosai közül hányan vesztették életüket Kijev agressziójának következtében.

Szeptemberben az ENSZ nyilvánosságra hozta, hogy a nyár folyamán hány civil lakos vesztette életét a Donbasszban.

Ugyanakkor, szintén szeptemberben, a szervezet bejelentette: nem tudja előteremteni a Donbassz lakosságának megsegítésére szánt 52 millió dollárt.

Hozzátesszük, hogy ma megérkezett a Donbasszba az orosz Katasztrófa-elhárítási Minisztérium 91. humanitárius segélykonvoja.

Az orosz minisztérium előző szállítmánya november 7-én érkezett meg a Donbasszba.

Hozzátesszük, hogy Kijev legkevesebb 41,7 milliárd hrivnyával tartozik a Donbassz nyugdíjasainak.

Február 13-án a Donyecki Népköztársaság külügyminisztériuma bejelentette: a Donbasszban kitört konfliktus időszaka alatt az ukrán kormány összesen 71,6 milliárd hrivnya értékben tartozik a nyugellátással összefüggő kifizetésekkel a DNR lakosságának.  

Megjegyzések:

(1)  A konfliktus kezdetétől fogva a kijevi rezsim leállította a munkabérek, illetve mindenféle szociális kifizetések folyósítását a Donbassznak. (A visszatartott összegeket — a hivatalos kijevi verzió szerint — «más célokra fordították».) Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa is nem egyszer felszólította az ukrán kormányt a szociális juttatások átutalásának felújítására és folytatására. A kijevi rezsim a Donbassz azon nyugdíjasainak hajlandó csupán nyugdíjakat biztosítani, akik bejelentett lakcímmel rendelkeznek a kijevi kormány által ellenőrzött településeken.

(2)  Becslések szerint mintegy 200 ezer ember menekült a Donbasszban folyó harcok elől Ukrajna belsejébe. Ott megaláztatások, diszkrimináció éri őket. Tartva attól, hogy az onnan érkezett — egyébként ukrán állampolgárságú — emberek a rezsim jelöltjei ellen szavaznak majd  választásokon, megfosztották őket szavazati joguktól.