https://riafan.ru/1230668-putin-sokratil-chislo-pryanikov-dlya-ukrainy-iz-za-naglosti-zelenskogo?utm_medium=cpc&utm_source=lentainform&utm_campaign=riafan.ru&utm_term=1275501&utm_content=8176570

  1. november 28.

(Rövidítve)

Az Angela Merkel és Emmanuel Macron által is megtámogatott ukrán fél kezdeményezésére és állhatatos kérlelései nyomán, a december 9-én Párizsban megrendezendő „normandiai formátumú” (2) csúcstalálkozó küszöbén, november 25-én este telefonbeszélgetésre került sor Vlagyimir Putyin és Vlagyimir Zelenszkij között.

A rendelkezésre álló információk szerint az utóbbi igyekezett megállapodni az orosz elnökkel abban, hogy változtassanak a minszki megállapodások végrehajtandó pontjainak sorrendiségén (3), illetve megpróbálta elérni Moszkva beleegyezését abba, hogy még a Donbassz népköztársaságaiban esedékes választásokat megelőzően, „független” fegyveres testületek léphessenek a két ország területére, és felvonulhassanak az orosz határra.

Ukrán részről állítólag, mintegy „ellentételként” felajánlották „minden, a földgázzal kapcsolatos kérdés megoldását”, a nemzetközi döntőbíróságokhoz benyújtott ukrán keresetek visszavonását. Sőt majdhogynem azt is, hogy a hivatalos Kijev maga kérelmezi majd az Európai Uniónál az Oroszországgal szembeni szankciók részleges visszavonását.

Magától értetődően Putyinnál nem talált, és eleve nem is találhatott kedvező fogadtatásra az a próbálkozás, hogy egy méltatlan célt méltatlan eszközökkel próbáljanak elérni. A jelek szerint Ukrajnában a gyöngeség jeleként fogták föl, hogy Oroszország visszaszolgáltatta a Kercsi-szorosban elkövetett provokáció során lefoglalt hadihajókat, az orosz elnök által a gáz tranzitjával kapcsolatban fölvetett javaslatot, illetve önmagában azt a tényt, hogy hajlandó volt a „kijevi kollégájával” lefolytatandó telefonbeszélgetésre. Ezért ezt jó alkalomnak vélték annak kipuhatolására, hogy kész-e az orosz elnök további engedményekre. Ennek eredményeként – mint ahogy azt kommentárok megjegyezték – „a KVN (4) csapott össze a KGB-vel”.

(…)

Ami pedig azt illeti, hogy az EU országai enyhítenének az oroszellenes szankciókon – sőt, hogy ki is szálljanak abból ­– ez az elképzelés az európai fővárosokban mind népszerűbb. Az „euró-övezet” tagországainak a szankciókból eredő veszteségei immár a 300 milliárd dollárt közelítik. „Európa-anyóka” szemében minden egyes nappal csökken a „Sam bácsival” való szolidaritásnak az ésszerűsége. Az magától értetődő, hogy ha az Unió és Oroszország között megindul az áruk egyre növekvő áradata, ebből a folyamatból Ukrajna sem marad ki.

E háttér talaján Zelenszkijnek az az elgondolása, hogy „a szükségből erényt kovácsoljon”, illetve mindjárt három legyet is üssön egy csapásra – Kijev számára kedvező mederben oldani meg a Donbassz problémáját, biztosítsa a földgáz (továbbra is Ukrajnán keresztül történő) tranzitszállítását, és legalább részben helyreállítsa az Oroszországgal folytatott létfontosságú kereskedelmet (5) – nyilvánvalóvá teszi akár teljes inkompetenciáját, akár pedig mértéktelen önbizalmát (hogy ne mondjuk: pofátlanságát), továbbá az Oroszország elnökével szembeni tiszteletlenségét.

Ezért aztán nincs abban semmi különös, hogy az orosz elnök, válaszul – állítólag – ismételten, udvariasan azt tanácsolta beszélgetőpartnerének, hogy fogjon bele a Donyeckkel és Luganszkkal való, a minszki egyezmények által is előírt, közvetlen tárgyalási folyamatba. Utalt továbbá arra, hogy az előzetesen kijelölt helyszíneken a csapatszétválasztás gyakorlatilag nem történt meg – minthogy az ukrán hadsereg állásait megszállta a „nemzeti gárda”, illetve az irreguláris fegyveres alakulatok. Ukrán részről folytatják a Donyecki és Luganszki Népköztársaság területének az ágyúzását. Vagyis: Zelenszkij nem ura a helyzetnek az általa irányított országban.

Mindezzel együtt is, mint azt közölték, a beszélgetés befejezéseként a felek megbeszélték egymással (vagyis megállapodtak abban, hogy bizonyos, leegyeztetett feltételek teljesítése esetén), különböző szinteken folytatják érintkezéseiket. A továbbiakban elhangzott az a pontosítás is, hogy nem zárható ki egy legfelsőbb szintű személyes találkozó sem. Mégpedig a „normandiai négyek” küszöbönálló párizsi tárgyalásainak alkalmával.

Mint az a sokéves tapasztalatok alapján ismert: a nemzetközi ügyek kezelésének „putyini stílusát” az jellemzi, hogy az ő kiinduló álláspontja objektíven maximálisan kedvező szokott lenni a partner számára. Ám ha amaz elkezdi felturbózni a jogait, kezd még többet követelni, akkor a felkínált „mézes puszedlik” száma, ennek arányában, elkezd csökkenni. Nyilván ezúttal is ez történt.

Úgyhogy Zelenszkij, valamint német és francia „gyámjai” előtt – mindegyiküket tekintve, illetve egyenként mindannyiuk előtt – nagyon nem egyszerű feladatok állnak. Olyanok, amelyekre aligha lesznek képesek megtalálni a helyes és időben történő megoldást.

P.S. Miként azt Jurij Vitrenkó, a „Naftogaz” ügyvezető igazgatója ma kijelentette: – azzal, hogy támogatja az „Északi Áramlat – II” gázvezeték megépítését és a projekt beindítását – Németország „fojtogatja” az ukrán gazdaságot.”

Alekszandr Maszlov

Megjegyzések:

(1)  Amikor mi valamit más (lépre)csalogatásának eszközéül emlegetünk, azt mondjuk: „mézesmadzag”. Ugyanezt az orosz „mézescsókként”, „puszedliként” emlegeti. Az ismert szólás oroszul is így hangzik „Puszedli és korbács”. (Vagyis amikor valakit hol ígéretekkel, hol pedig fenyegetésekkel, erőszakkal próbálnak rávenni valamire.)

(2)  Normandiai formátum: Német-, Francia- és Oroszország, valamint Ukrajna.

(3)  A minszki megállapodások – vagyis a konfliktus békés rendezése ütemtervének – 13 pontja (11 gyakorlati, plusz két, merőben technikai jellegű pont) nem véletlenül szerepel abban a sorrendben, amiben. Először jönnek a legfontosabbak: azonnali fegyvernyugvás, a csapatok és fegyverzetek szétválasztása a front teljes hosszában.

A másik fél fogságában lévő személyek szabadon engedése a „mindenkit mindenkire” elv alapján (vagyis nem lehetne játszani azt, amit az ukrán fél mindmáig folytat: apránként, hosszas alkudozás után engedi el csupán az őrizetében lévő, illetve politikai foglyokat. Miközben máris új foglyokat ejt, illetve tartóztat le.)

A Donbassz fegyveres erőiben harcoló személyek részére amnesztia hirdetése, ennek törvénybe foglalása. (Most ugyanis a foglyokat ugyan szabadon engedik, ám nem mentesítik a bűnvádi eljárás alól. A népi erők ukrán fogságba esett harcosait pusztán azért börtönbe vetik, és elítélik, mert „törvénytelen fegyveres testületekben” szolgáltak. Mivel ellenük nem szüntetik meg a bűnvádi eljárást, elfogató parancsot adnak ki ellenük, bármikor újból kézre keríthetők.)

Aztán: alkotmányreform: Ukrajna föderatív állammá történő átalakítása. Különleges jogállás (státusz) biztosítása a Donbassz két népköztársasága számára. Amivel gyakorlatilag konföderációra lépne Ukrajna és (a tervek szerint formailag) Kijev fennhatósága alá visszatérő Donbassz. (Orosz elképzelések – irreális vágyálmok? – szerint a konföderatív státuszú Donbassz immár a nemzetközi jog szubjektumaként írhatna ki népszavazást az Oroszországhoz történő visszatérésről. Ennek, persze, ellentmond, hogy a Krím autonóm státusza bezzeg szerepelt az ukrán alkotmányban. Ám a félsziget ettől még nem lett a nemzetközi jog alanya, és a Nyugat, egységesen, törvénytelennek tartja a 2014. március 16-i népszavazást, és annak eredménye nyomán – hat évtizednyi törvénytelen ukrán fennhatóság után – a félsziget visszatérését eredeti otthonába, vagyis Oroszországba. Épp a minap fogadta el az Unió az e miatti legújabb szankciót.) A Donbassz különleges státuszát bele kell foglalni az ukrán alkotmányba. Ezzel válna – orosz felfogás szerint – a nemzetközi jog alanyává.

És csak miután létrejönne a békés átmenet minden feltétele, megtörténnének a csakugyan korszakos jelentőségű változtatások az ukrán alkotmányban következhetne az utolsó, 11. pont: fokozatosan állhatna helyre a kijevi kormány fennhatósága az ukrán-orosz határ ukrán oldala fölött.

Az előző és a mostani ukrán elnök is viszont egyként törekedett a minszki megállapodás pontjai sorrendjének felborítására. Porosenkót az egész megállapodásból egyetlen – az utolsó – pont (vagyis a határ fölötti ellenőrzés visszaszerzése) érdekelte. Fordított logikáját átvette utóda, Zelenszkij is. Noha a szerződést aláírták (így az rájuk, a meglévő, aláírt formában nézve kötelező), mindkettő kijelentette: amíg vissza nem kapják az ellenőrzést a határ fölött, addig hozzá sem hajlandók kezdeni a minszki megállapodások végrehajtásához. A december 9-i párizsi csúcstalálkozó, remélhetőleg, pontot tesz már ezeknek a becstelen, kisstílű, hitvány ravaszkodásoknak a végére, és rászorítja a kijevi rezsimet arra, hogy – több mint négy és fél éve tartó hazudozás, szabotázs, obstrukció és aknamunka után – végre becsülettel és korrektül hozzálásson a minszki megállapodások végrehajtásához. Ez ennek a csúcstalálkozónak a tétje.

Nem nehéz kitalálni, hogy ukrán részről miben sántikálnak: az ellenőrzésük alá került határon beengednék azon külföldi csapatokat (az adott politikai környezetben közéjük sorolhatjuk „az ENSZ békefenntartóit» is), amelyek az „ukrán rendezési terv” szerint lefegyvereznék a népköztársaságok népi milíciáit. A Donbasszba betelepült „nemzetközi közigazgatás” elmozdítaná a népköztársaságok vezetését, államapparátusát, hozzálátna a „bűnösök” letartóztatásához. A határok lezárásával megakadályoznák, egyrészt, az Oroszország felől történő szállításokat, másrészt pedig elvágnák a népi erők, illetve mindazok menekülési útját, akik okkal tarthatnának egy leszámolási, megtorlási hullám következményeitől.

(4)  KVN: a szovjet, majd orosz televízió egyik, évtizedek óta kedvelt játékos csapatvetélkedője. A KVN betűszó: a műsor („Vidám és Leleményes emberek Klubja”) eredeti, orosz címének a betűszava. Ilyen „KVN-ek” szereplője volt az ukrán televízióban, kabarészínészként, Zelenszkij is. Az összehasonlítás a kabarék, illetve a munkatársaitól nagy tudást felkészültséget kívánó, híres szovjet titkosszolgálat világának szól.

(5)  Látszólag az Oroszországgal folytatott kereskedelmet nem kell „helyreállítani”. Dacára annak, hogy Ukrajna hivatalos nyilatkozatban is „agresszornak” kiáltotta ki Oroszországot (bár hadat ezért nem üzent neki, sőt a diplomáciai-kereskedelmi kapcsolatokat sem szakították meg) – Oroszország mindmáig Ukrajna első számú kereskedelmi partnere, sőt, legnagyobb külföldi befektetője.