https://novorosinform.org/797985

  1. december 3

Jens Stoltenberg, a lengyel Rzeczpospolita c. lapnak adott interjújában kijelentette: a Szövetség nem tartja ellenségének Oroszországot. Ám erőfeszítései arra irányulnak, hogy „Oroszországnak az a katonai betörése”, amire Ukrajnával szemben állítólag sor került, ne ismétlődhessen meg a Szövetség tagállamai ellen.

Elmondása szerint a NATO mindent megtesz azért, hogy „az ukrajnai orosz betörés” forgatókönyve ne ismétlődhessen meg a Szövetség egyetlen tagállama ellen sem.

„Azzal, hogy a NATO erői jelen vannak Lengyelországban és a Baltikumban, nagyon erős üzenetet küldünk Oroszországnak: ha megtámadná Lengyelországot, vagy a Baltikum országait, erre az egész Szövetség válaszolni fog. Ezzel elejét vesszük a támadásnak, ami a NATO célja” – jelentette ki Stoltenberg.

Ezzel kapcsolatban megjegyezzük, hogy november 30-án, a „France 24” adásában – válaszolva arra a kérdésre, hogy mik jelentik a NATO számára a legfőbb fenyegetést – Stoltenberg Oroszországot nevezte meg a Szövetség fő ellenségének.

 

https://oroszhirek.hu/2019/12/04/putyin-veszelyt-jelent-oroszorszagra-a-nato-bovitese/

Putyin: veszélyt jelent Oroszországra a NATO bővítése

2019/12/04

Veszélyt jelent Oroszországra, hogy a NATO közeledik a határai felé, Moszkva mindemellett többször is kifejezte együttműködési szándékát a szövetségnek – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Szocsiban az orosz hadiipar és a hadiflotta fejlesztéséről tartott egyik tanácskozáson.

“Ma kötelesek vagyunk abból kiindulni, hogy a NATO bővítése, az, hogy infrastruktúráját az orosz határok közelében fejleszti, egyike a hazánk biztonságát fenyegető potenciális veszélyeknek”– mondta Putyin.

Úgy vélekedett: a “tömbsztereotípiákra épülő gondolkodásmód” nem jó eszköz ahhoz, hogy megtalálják a hatékony válaszokat a mai világ gyorsan változó körülményei között. Hangsúlyozta, hogy Oroszország többször kifejezte együttműködési készségét a NATO-val, és szorgalmazta azt is, hogy közösen lépjen fel vele az olyan valós fenyegetések ellen, mint a nemzetközi terrorizmus, a helyi fegyveres konfliktusok és a tömegpusztító fegyverek elterjedésének veszélye.

“Nem egy lépést tettünk a szövetség irányába, konstruktív programot javasolva. Több közös rendezvényt tartottunk, ám 2008 után az együttműködés gyakorlatilag leépült, mert a szövetség inkorrekt módon, hogy azt ne mondjam, durván járt el Oroszországgal szemben, Oroszország érdekeinek teljes figyelmen hagyásával az általunk javasolt partneri együttműködés tekintetében” – fogalmazott az orosz vezető.

Putyin kifejezte reményét, hogy a közös biztonsághoz és a Föld békés jövőjéhez fűződő érdekek felül fognak kerekedni.

Az orosz elnök a tanácskozáson azt is elmondta, hogy az orosz hadiflotta 68 százalékban korszerű fegyverzettel van felszerelve.

A NATO egyébként kedden és szerdán tartja jubileumi csúcstalálkozóját a szövetség megalakulásának 70. évfordulója alkalmából.