Miben állapodtak meg a „normandiai négyek” vezetői Párizsban?

https://www.vesti.ru/doc.html?id=3218767&utm_source=push&utm_campain=notification#

A párbeszéd elől elhárultak az akadályok

  1. december 10.

Véget ért annak a négy állami vezetőnek a sajtókonferenciája, akik december 9-én Párizsban „a normandiai formátumú” csúcstalálkozóra gyűltek egybe. A tárgyalások hosszú napja volt mögöttük, ami simán a tárgyalások éjszakájába ment át. Ha megnézzük a nyilatkozatokat, akkor azokból arra következtethetünk, hogy a vezetők mögött nem könnyű megbeszélések zajlottak le.

Kezdjük Oroszország álláspontjával. Ami már évekkel ezelőtt, a minszki megállapodások aláírásával (1) egy időben elhangzott. Ezt az álláspontot ismételték meg mindezen évek során. Ezzel az állásponttal jött el Moszkva erre, a „normandiai formátumú” tárgyalásra is. És ehhez az álláspontjához ragaszkodik e percben is (kiemelés a fordítótól). Ennek az álláspontnak a lényege pedig: az ukrajnai konfliktus rendezésére hivatott minszki megállapodásokkal szemben nincs más alternatíva.

Amikor a mostani „normandiai formátumú” csúcstalálkozóról esik szó, nem véletlenül említik szinte minden második mondatban ezt a kifejezést. Lényegében véve mindazokra a kérdésekre, amelyek az ukrajnai Délkelet helyzetének rendezésével összefüggenek, a válaszok megtalálhatók ezekben a minszki megállapodásokban. Ezeket a megállapodásokat többek között aláírta Petró Porosenkó, Ukrajna korábbi elnöke is. (2)

Sajnos, ezek a megállapodások nem teljesülnek. Egyelőre elég nehéz elérni egy valamennyire is komoly előrehaladást, illetve valamiképpen is rávenni Kijevet arra, hogy teljesítse magára vállalt kötelezettségeit. Ez, persze, egyáltalán nem jelenti azt, hogy a csúcstalálkozó ne tette volna lehetővé, hogy előbbre lépés történhessen – egyebek mellett az orosz-ukrán viszonyban. Emmanuel Macron francia elnök hangsúlyozta: a legfontosabb az, hogy, lényegében, a párbeszéd újraindult. (5)

Így hát Macron nyilatkozatának legfontosabb része, hogy a következő, „normandiai formátumú” csúcstalálkozóra már négy hónap múlva sor kerül. Ez idő alatt a négy ország államfőjének tanácsadói, külügyminiszterei folytatják majd munkájukat. Méghozzá azokban a konkrétan meghatározott irányokban, amelyeket az államfők a találkozó során megvitattak.

És mi a helyzet Kijev álláspontjával? Egészében véve el kell ismernünk: Vlagyimir Zelenszkij ukrán elnök meglehetősen következetes volt álláspontjának kifejtésében. Közölte, például, hogy nem hajlandó kompromisszumokra. Amúgy ez volt az egyik olyan fő kérdés, amit a „normandiai csúcs” előestéjén a szakértők feszegettek: mennyire tárgyalóképes egyáltalán a mostani Kijev (kiemelés a fordítótól). Vagyis hát: Kijev nem lát lehetőséget a maga számára kompromisszumok kötésében (kiemelés a fordítótól). [3] Nem hajlandó elfogadni azokat a változtatásokat, amelyeket pedig, egyebek mellett, a minszki megállapodások tartalmaznak. Némi előrehaladást azért mégiscsak sikerült elérni. Ez, mindenekelőtt az újabb fogolycserére vonatkozik, aminek, a „mindenkit mindenkire” elv alapján, még ez év végéig meg kell történnie. (4)

Többek között ma, legelső személyes találkozójuk során is az ukrán és az orosz elnök megvitatta a Vlagyimir Zelenszkij által említett kérdéseket. Találkozójuk mintegy másfél órán át tartott. Mintegy tíz percig a két vezető négyszemközti megbeszélést tartott. A többi időre a megbeszélésekhez csatlakoztak a küldöttségek is. E küldöttségekben helyt kapott mindkét ország energetikai minisztere, orosz részről a Gazprom, ukrán részről a Naftogaz vezetője. Ami, kétség kívül, arra enged következtetni, hogy a gáz problémája a csúcstalálkozón szintén a figyelem középpontjában állt. Sajnos, egyelőre gyakorlatilag nem sikerült megoldani a gáz tranzitálásának, illetve az Ukrajnába szállítandó orosz földgáznak a kérdését. Ez а párbeszéd feltétlenül folytatódni fog.

A régen várt sajtókonferencián az újságírók nem állhatták meg, hogy meg ne kérdezzék az orosz elnököt a WADA mai azon döntéséről, amellyel a legközelebbi négy évre Oroszországot kizárják a nemzetközi versenyekről. Nyilvánvaló, hogy a WADA mostani döntésének nyomán ezeket az immár nem a sportról szóló vitákat a sport döntőbíróságon folytatják majd. Bizonyos, ugyanis, hogy Oroszország bíróságra viszi ezt a kérdést. (6)

Ami az Ukrajna körüli vitákat – e hosszú tárgyalási nap fő témáját – illeti, ennek kérdéseit szintén tovább vitatják majd. Már négy hónap múlva lesz újabb „normandiai formátumú” csúcstalálkozó. A négy ország vezetői megígérték, hogy újra összegyűlnek majd. Ez idő alatt a munka tovább folyik majd. Miként azt a „Naftogaz” vezetője a találkozón kifejtette: „Megállapodtunk a további egyezkedésekben” (7). Más szóval: a párbeszédet újranyitották. Ez a mai nap talán legfontosabb eredménye. (8)

Anasztaszija Jefimova

Megjegyések:

(1)  2015. február 12.

Ezt is, akárcsak az előző minszki megállapodást is (2014. szeptember 5.), az orosz diplomácia által irányítottan, akkor írták alá, amikor a honvédő háborúját vívó Donbassz csapatai éppen offenzívában voltak. A megállapodások mind a kétszer megmentették az ukrán hadsereget az összeomlástól. Mely megtépázott, jelentős vérveszteségeket szenvedett hadsereget azután – nyugati pénzen, katonai-műszaki segítséggel – talpra állítottak és alkalmassá tették a Donbassz vérbe fojtására indított terrorhadjáratának folytatására, a háború vég nélküli elhúzására. Mely kifejezésre jut a néphadsereg állásai, a békés lakosság és a civil létesítmények elleni folyamatos tüzérségi támadásokban, illetve abban, hogy az azóta legalább másfél tucatszor meghirdetett tűzszünetek egyike sem élt tovább néhány óránál, vagy egy-két napnál. Holott a tűzszünetek betartása nélkül az egész rendezési, illetve békefolyamat eleve kudarcra van ítélve. Lévén hogy „Minszk” a tartós fegyvernyugvásból, majd a harcok beszüntetéséből indul ki. És azt a felet – Ukrajnát – mely sorra rúgja fel a tűzszüneteket, és mostanra szép lassan megszállt minden fegyvermentes övezetet, szerződésszegéseiért az ég egy adta világon semmilyen retorzió nem érte. Miközben e sorokat írom, a lakótelepek, a néphadsereg állásainak ágyúzása változatlan hevességgel folytatódik. Ennek ellenszeréből egyelőre nem látszik semmi a diskurzusból. Putyin, a csodaelnök, megint nem váltotta be ígéretét, hogy az érdemi előrehaladás kilátása nélkül nem ül le bájcsevegni – illetve hogy most már aztán tényleg nem enged az ukránoknak.

(2)  „Bumázska jeszty?” Igen, Porosenkó aláírta (noha utána mindjárt le is szögezte, hogy pusztán kényszer hatására tette. Ezzel, mindjárt, mintegy érvénytelenítve is a saját aláírását). Mert a papír a lényeg. Miközben ez a krónikus hazudozó és szerződésszegő addig is, és az után is számtalanszor kijelentette (ebben a szerződés aláírása előtt és után nem hazudott), hogy esze ágában sincs azt teljesíteni. Csepűrágó bohóc utóda mostanra már semmiben sem különbözik tőle.

(3)  Az orosz elnök pedig éppen a minap tette le a nagyesküt: most aztán már nincs több engedmény Kijevnek, jön a „grúziai forgatókönyv”. Amikor is, nem gazsulálva a Nyugat engedélyéért, Oroszország egy huszárvágással megoldott egy hosszú évek óta gennyesedő problémát. (És még Medvegyev akkori elnökre mondták, hogy Nyugat-barát.) Ígéretét, a jelek szerint, a csepűrágó bohóc váltotta be, aki tényleg nem engedett semmiből. (Vagy ha részben mégis, azt amiben engednie kellett, azt – mint mindig, a Nyugat segítségével – suttyomban úgyis visszacsinálja. Ahogy tette azt mindig az elődje is.)

(4)  Ha volt valami a minszki megállapodásban, amit pofon egyszerűen végre lehetett volna hajtani: az a fogolycsere lehetett volna. Mert miből állt volna valamennyi hadifoglyot egyszerre elengedni? Mindkét részről egy államfői nyilatkozat kíséretében, hogy a szabadon bocsátandókkal szemben minden olyan bűnvádi eljárást érvénytelenítenek, amit pusztán a háborúban, egy másik fegyveres erőben történt szolgálatuk miattuk folytattak ellenük. És ellenük ilyen bűnvádi eljárás nem lesz a jövőben (ezt kellene, egyébként, érteni az esetünkben nem túl szerencsésre sikerült „amnesztia” kifejezésen).

A helyzet ezzel szemben az, hogy a minszki megállapodás talán egyetlen pontjának végrehajtását sem obstruálta annyira az ukrán fél, mint éppen a hadifoglyok cseréjét. Kezdve azzal, hogy – a minszki megállapodásokkal szöges ellentétben – kiharcolta, hogy az egyszerre és mindenki szabadon engedése helyett a fogolycserék eseti alapon történjenek, hosszas alkudozásokkal, például, hogy hány foglyot kegyeskednek elengedni. A végeláthatatlan huzavona a szabadon engedendők listái körül. Az ukrán fél még menet közben is változtatott a szabadon engedendők számán. Foglyul ejtett orosz önkéntesek esetében gyakorlatilag kiharcolta, hogy erről Moszkvával tárgyaljanak – így suttyomban de facto mégiscsak „hadviselő féllé” téve Oroszországot.

A hadifogolycserék kérdésével is összefügg a teljes fegyvernyugvás kérdése. Amikor tényleg nem lehetne már portyázni, a másik fél állásain rajta ütni, ott, többek között, új foglyokat is ejteni (és maguknak is foglyokat veszteni). Alig telt el például néhány nap az egyik tűzszünet kezdete után, amikor ukrán diverzáns egységek, két egymást követő nap is rajtaütöttek a népi erők állásain, és onnan összesen öt népi milicistát is magukkal hurcoltak.

(5)  Erre a csúcstalálkozóra utoljára három éve került sor.

(6)  Időközben Oroszország már meg is fellebbezte a WADA döntését.

(7)  Szójáték: az oroszban ugyanazzal a szóval mondják az „egyezkedést”, illetve a „megállapodást”.

(8)  Helyesebben volt még egy fontos „eredménye”: akárcsak 2014-ben, a nyugati diplomácia aktív, segítő közreműködésével sikerült újra egy asztalhoz ültetni az orosz elnököt és az ukrán komédiást. Aki – hasonlóan elődjéhez – ezzel a nemzetközi életnek minden szempontból teljes értékű, legitim szereplőjévé avanzsált – ANÉLKÜL, HOGY TELJESÍTETTE VOLNA AZ OROSZ ELNÖK SZÁMÁRA MEGSZABOTT FELTÉTELEIT. AZ OROSZ DIPLOMÁCIA TEHÁT MEGISMÉTELTE ÖT ÉVVEL EZELŐTTI SÚLYOS HIBÁJÁT.

Hozzászólások:

Loading ...