Európában interparlamentáris bizottságot hoznak létre a Donbassz lakosai emberi jogainak védelmére

https://news-front.info/2019/12/12/v-evrope-sozdayut-mezhparlamentskuyu-komissiyu-po-zashhite-prav-zhitelej-donbassa/?fbclid=IwAR3y5UVFxqBQc0-YZDLUxTi4Yfb2n2-cksBDo2gGotL7DrVK5Oy_EAGpqQY

  1. december 12.

A német törvényhozás szervezetének bázisán hozzáláttak egy interparlamentáris humanitárius bizottság létrehozásához, mely a Luganszki és a Donyecki Népköztársaság lakosainak a jogait fogja védelmezni.

Mint azt csütörtökön, december 12-én a News Front sajtóügynökség német szerkesztősége hírül adta, a kezdeményezést az „Alternatíva Németországért” (AfD) párt parlamenti frakciója vállalta fel.

„Emberi jogi bizottságunk révén közvetítők lehetnénk olyan konfliktusokban, amelyekben – túlságosan egyoldalú tapasztalataik okán – más szervezetek kudarcot vallottak – mondta el Waldemar Gerdt, a Bundestag emberi jogi és humanitárius segítségnyújtási bizottságának tagja. Aki hangsúlyozta, hogy „az ukrán kormánynál való közbenjárás eredményeként sikerült kiszabadítani hét, letartóztatásban lévő újságírót”.

A képviselő megjegyezte: pártjának kezdeményezése kedvező nemzetközi fogadtatásra talált. Mindjárt megjegyezte: a bizottság foglalkozni kíván majd a Balkánon, a Kaukázusban és a Közel-Keleten fennálló helyzettel.

Jürgen Braun, az AfD parlamenti frakciójának sajtószóvivője hozzátette: az ezen a téren tevékenykedő bizottságok, nem kormányzati szervezetek gondja, hogy „a klasszikus emberi jogokat kénytelenek olyan baloldali és zöld ideológiákba csomagolni, mint a migráció vagy a genderjogi problémák”.

„Más európai országokból való baráti frakciókkal egyetemben vissza akarunk térni a klasszikus emberi jogokhoz” – mondta a parlamenti képviselő.

„Örülök, hogy az általam végzett munka, a Donyecki (DNR) és a Luganszki Népköztársaságban (LNR) tett látogatásaim elősegítették a Bundestag eme humanitárius bizottságának a létrejöttét, és most végre a Bundestag immár vizsgálja a Donbassz állampolgárainak a jogait” – mondta el a News Front német szerkesztőségének adott kommentárjában Gunnar Lindemann, az AfD képviselője a Berlini Képviselőházban.

 

Hozzászólások:

Loading ...