Sztarikov kifejtette: szerinte az ukrán Boeing lelövése miért nem véletlen, hanem provokáció

https://zen.yandex.ru/media/zakonodatel/starikov-poiasnil-pochemu-sbityi-ukraisnkii-boing-ne-sluchainost-a-provokaciia-5e1dbf5e9515ee00aee348f9?&dbr=1

(A cikk közben, illetve legvégén a cikket leközlő oldal szerkesztősége hozzáfűzi véleményét. Vastag, dőlt betűvel kiemelve.)

  1. január 14.

Nyikolaj Sztarikov (1) író, ismert közéleti személyiség véleménye szerint van rá alap, hogy az ukrán Boeinggel történt katasztrófát ne egyszerűen véletlennek, hanem szándékos provokációnak tekintsük.

Noha Irán elismerte saját hibáját, aminek következtében lelőtték az ukrán utasszállító gépet, Nyikolaj Sztarikov szerint az adott szituációban van néhány „kellemetlen” nüansz, illetve nyilvánvaló kérdés. Amelyek arra indítanak minket, hogy némiképp másként vizsgáljuk a bekövetkezett katasztrófát.

Nyikolaj Sztarikov az alábbi kérdéseket teszi föl:

Először is: az iráni légvédelem felismerő rendszere miért kezdte hirtelen katonai célpontként azonosítani a polgári repülőgépet? Ez annál inkább is különös, ha figyelembe vesszük, Teherán nemzetközi repülőterére rendszeresen sok járat érkezik, illetve indul. A kezdődő amerikai-iráni konfliktussal kapcsolatban pedig az iráni légtér mégsem volt lezárva.

Sztarikov állítja, hogy mindez leginkább nem egy véletlenségre, hanem egy provokációra utal. Az is rendkívül furcsa, hogy Irán két álló napig fontolgatta, hogy mit mondjon a katasztrófáról. Hiszen ha saját rakétájukkal lőtték le a gépet, azt rögtön tudni lehet.

Másodszor is, Sztarikov véleménye szerint az is furcsa, hogy éppen az ukrán „MAU” légitársaság egy gépét lőtték le. Ami arra a gondolatra indítja az embert, hogy ez készakarva történt. Főleg, hogy a továbbiakban éppen az ukrán hatóságok tették föl a legkevesebb kérdést, a legkevésbé kezdtek vizsgálódni – beérve egy külföldi bizottság által levont következtetésekkel.

(Itt Sztarikovnál némi elfogultság jelentkezik, amit mi nem osztunk.)

Amellett az, hogy pont egy ukrán utasszállítóra esett a választásuk, ez olyan, mintha bizonyos erők a malajziai légitársaság utasszállítóját ért hasonló katasztrófára tennének célzást. Mely gépet 2014-ben, a már harcban álló Donbassz fölött lőtték le.

Azt mondva, mintegy: lám, Irán rögtön bevallotta. Maguk viszont (Oroszország, a DNR) sem akkor, sem most nem hajlandók elismerni hibájukat (2) – mondta Sztarikov.

Nyikolaj Sztarikov kimondta azt a feltételezését, hogy a már fölfelé emelkedő (3) Boeinghez közel repülhetett egy pilóta nélküli repülő alkalmatosság. És az iráni légelhárítás voltaképpen ezt vette célba.

Azt teljességgel kizárhatjuk, hogy a legénység maga kapcsolta volna ki azt a jelzőrendszert, ami lehetővé tette, hogy az ukrán Boeinget polgári repülőgépként azonosítsa az iráni légvédelem felismerő rendszere. Ha a legénység kikapcsolta volna az említett jelzőrendszert, akkor beszélhetnénk az iráni légvédelem provokálásáról.

*          *          *

 (A Sztarikov által kifejtett gondolatok kétségtelenül érdekesek és figyelemre méltók. Noha egy részükkel nem értünk együtt. Nekünk, például, a hajánál fogva előrángatottnak tűnik az a feltételezés, hogy a szerencsétlenség Oroszországnak szánt „célzás” akart lenni a 2014-ben a Donbasszban történt katasztrófára. Annak tartjuk azt is, hogy, véleménye szerint, az ukrán hatóságok fogják föltenni a legkevesebb kérdést.

A többi viszont igen érdekes.)

Megjegyzések:

(1)  Nyikolaj Sztarikov pengeéles elméjű, kiváló elemző. A megfigyelőnek azonban egynémely okfejtése fagyosan szenvtelennek, cinikusnak tűnik. Mely illeszkedik az orosz elnök márvány keménységű, jéghideg, cinikus politikai kurzusába.

(2)  Nem kevesen állítják, hogy a maláj gép lelövésének tevét az akkori amerikai elnök (Obama) és az ukrán elnök (Porosenkó közösen főzte ki. A cél kettős volt: 1. rábizonyítani a Donbassz népfelkelőire és az őket (úgy, oly módon és annyira, amennyire) támogató Oroszországra, hogy ők lőtték le a gépet. Mivel ezzel háborús bűntettet követtek el, ez lehetővé tette volna Porosenkó akkori egyik legfőbb törekvését: elérni a Nyugat (a NATO) katonai beavatkozását. Háborús bűntett esetén ez nem igényelte volna az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyását, amit Oroszország megvétózhatott volna. 2. A fenti okokból Oroszországot a terrorizmust támogató, illetve terrorista államként megbélyegezni, kiközösíteni a nemzetközi közösségből, és kegyetlen szankciókkal, bojkottal, blokáddal megfojtani gazdaságát. Ami a gyűlölt Putyin megdöntéséhez vezető zavargásokba torkollna.

A kizárólag nyugati szakértőkből álló vizsgálóbizottság (amiből kizárták nemcsak Oroszországot, de amelynek munkájához nem engedték közel a legfőbb kárvallott Malajzia képviselőit sem) több mint öt év alatt sem volt képes vádját bizonyítékokkal alátámasztani. Utolsó mentsvárként ezért egy koncepciós kirakatper elindítását határozták el. A négy kiszemelt vádlott ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. (Ami hatástalan marad, lévén, hogy a négy férfi nyilván nem fog kimozdulni Moszkvából.) Június végén elrabolták tehát és Kijevbe hurcolták a Donyecki Népköztársaság néphadseregének egy immár nyugalmazott ezredesét. Az ezredest forma szerint azért ítélték volna el, mert „egy törvénytelen fegyveres testületben” szolgált. Valójában „koronatanúnak” szánták „az Oroszország bűnösségét feltáró perben”. Így az elrabolt embert, fogságának már a kezdeteitől Hollandiából és Ausztráliából érkező nyomozók – az ukrán titkosszolgálat embereivel együtt – a gép lelövésének előkészületeivel kapcsolatban faggatták, vallatták. (Az áldozat utólag elmondta, hogy már a kezdetekben elkezdték tudatmódosító és kábítószerekkel injekciózni. Holland állampolgárságot és egy családi házat ígérve neki, ha együttműködik). Nyilvánvaló volt, hogy miután a forma szerinti vádban elítélik, onnantól kezdve az ukrán és nyugati titkosszolgálatok – immár a fogoly ügyvédjének vigyázó szemei nélkül – szabad kezet kaptak volna, hogy kínzásokkal, kábítószeres injekciózással, a nekik kellő „vallomásra” kényszerítsék. Egy szeptember elején sorra került fogolycsere keretében azután – Putyin személyes követelésére – kénytelenek voltak elengedni értékes zsákmányukat.

E kudarc ellenére a hollandok továbbra is készítik elő a március 9-én induló pert. Noha, egészen mostanáig, nem lehetett tudni, hogy voltaképpen kinek a részvételével. Nemrégiben azonban az ukrán határőrségnek sikerült elfognia a donyecki néphadsereg egy fiatal harcosát. Akit 2014 augusztusának végén (másfél hónappal a gép lelövése után) beosztottak azon népfelkelők közé, akik a lelőtt maláj gép helyszínét biztosították. Ha hinni lehet az ukrán közléseknek, a fiatalember máris „bevallotta”, hogy a helyszínen orosz tiszteket látott, akik (miként ő maga is) az áldozatok személyes tárgyaival, értékeivel csencseltek. Kis hal ugyan – ám esetünkben „aranyhal”: „vallomását”, megjósolhatóan, bizonyító erejű tényként fogja kezelni a nyugati sajtó. Ami bármit kész elhinni, készpénznek venni, ami csak egy kicsit is alkalmas Oroszország lejáratására, nemzetközi gonosztevőként, terroristaként való feltüntetésére.

Ezt a március 9-én kezdődő hollandiai pert lélektanilag nagymértékben alátámasztaná, céljait elősegítené, ha sikerülne a dolgokat úgy irányítani, hogy a gonosz Oroszország Teheránban is lelőtt, lelövetett egy – méghozzá ukrán – polgári utasszállító repülőgépet. Teheránban garantáltan kevés ukrán utas fordul meg: Ukrajna így minimális számú, 11 állampolgárát veszítette el: a kilencfőnyi legénységen kívül mindössze két utast. (Akik egyike egy kétes fegyverügyletekkel foglalkozó „üzletasszony” volt. Adott esetben, ha minden part szakad, a gép lelövését alvilági leszámolásként is be lehet állítani, a nyomozást pedig el lehet vinni egy mellékirányba.)

(3)  A repülőgép, e néhány perc alatt is, 2200 méter fölé emelkedett. Szakértők szerint ez ideális repülési magasság egy amerikai robotrepülőgép számára. Sebességük is nagyjából egyforma volt.
Több szakértő szerint is a robotrepülőgép irányítója az ukrán utasszállító takarásába vitte a szerkezetet, hogy az iráni légvédelmi rakéta az utasszállítót és ne a robotrepülőt találja el.

 

 

 

Hozzászólások:

Loading ...