Megindultak: Megerősítik a határokat Görögországban

https://www.vadhajtasok.hu/2020/02/28/megindultak-megerositik-a-hatarokat-gorogorszagban/

2020.02.28.

Görögország megerősíti a Törökországgal közös szárazföldi és tengeri határai védelmét, válaszul arra, hogy Ankarában bejelentették: Törökország már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni a menekülteket – közölték magukat megnevezni nem kívánó görög kormányzati források pénteken. Athén egyúttal kapcsolatba lépett az Európai Unióval és a NATO-val is. A török hadsereg intenzív tűz alá vette pénteken a szíriai kormányerők több mint kétszáz hadállását, válaszul arra, hogy előző nap harminchárom török katona meghalt, harminckettő pedig megsebesült egy szíriai kormánytámadásban. Hulusi Akar török védelmi miniszter beszámolója szerint a támadással ártalmatlanították a damaszkuszi kormánycsapatok több mint háromszáz katonáját, huszonhárom tüzérségi állását, ugyanannyi harckocsiját, tíz páncélautóját, öt helikopterét, öt lőszerszállító teherautóját, három lőszerraktárát, egy parancsnoki épületét, továbbá egy SA-17 és egy SA-22 típusú légvédelmi rendszerét.

A török döntést a CNN Türk hírtelevízió élő adásában Ömer Celik, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) szóvivője jelentette be pénteken.

A szóvivő emlékeztetett:

Törökország már korábban közölte, hogy kapacitásai megteltek, nem bír el egy újabb menekülthullámot, és ezért a kialakuló nyomás már nem tartható a saját oldalán.

Az ENSZ adatai szerint az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban dúló harcok következtében december eleje óta csaknem kilencszázötvenezer ember kényszerült elhagyni az otthonát a térségben. Az emberek nagy része a szomszédos Törökországba menekül. Az NTV török hírtelevízió pénteken reggel arról számolt be, hogy egy körülbelül százötven afgánból álló menekültcsoport tart a Törökország és Görögország közötti pazarkulei határátkelőhöz, miután a Törökország és Bulgária közötti kapikulei átkelőhelynél nem jártak sikerrel, a menetben nők és gyerekek is vannak.

Az utóbbi hetekben kiéleződtek az ellentétek Moszkva és Ankara között az Idlíb tartománybeli feszültségcsökkentési övezetben kialakult helyzet miatt. Törökország polgári célpontok és török megfigyelőállások elleni támadásokkal vádolta a szíriai kormányerőket és a velük szövetséges orosz légierőt, és azt követelte Damaszkusztól, hogy vonja vissza csapatait. Az orosz fél ezzel kapcsolatban azt állítja, hogy a szíriai hadsereg ellenzéki fegyveresek támadására válaszolt. A menekültválság tetőpontján, 2015-ben a migránsok nagy része Görögországon keresztül igyekezett Európa más országai felé eljutni. Az úgynevezett balkáni migrációs útvonalat 2016-ban lezárták, az ekkor megkötött EU-Törökország menekültügyi egyezménnyel. Ennek értelmében a török hatóságok igyekeznek megakadályozni a menedékkérők távozását az unió tagországai felé, cserébe Törökország hatmilliárd euró támogatást kap az EU-tól a területén tartózkodó menekültek ellátására.

A TÖRÖKÖK TŰZ ALÁ VETTÉK A SZÍRIAI KORMÁNYERŐK TÖBB SZÁZ HADÁLLÁSÁT

A török hadsereg intenzív tűz alá vette pénteken a szíriai kormányerők több mint kétszáz hadállását, válaszul arra, hogy előző nap harminchárom török katona meghalt, harminckettő pedig megsebesült egy szíriai kormánytámadásban Idlíb tartományban – közölte Hulusi Akar. A török védelmi miniszter elmondta: a válaszcsapásban légi járművek, köztük drónok és a tüzérség egységei vesznek részt. Arról számolt be, hogy ártalmatlanították a damaszkuszi kormánycsapatok több mint háromszáz katonáját, huszonhárom tüzérségi állását, ugyanannyi harckocsiját, tíz páncélautóját, öt helikopterét, öt lőszerszállító teherautóját, három lőszerraktárát, egy parancsnoki épületét, továbbá egy SA-17 és egy SA-22 típusú légvédelmi rendszerét.

 

Forrás: Pestisracok.hu

 

Hozzászólások:

Loading ...