A sajtó szerint az ukrán „erdőmaffia” okozza a kárpátaljai árvizeket

https://novorosinform.org/819832

A sajtó szerint az ukrán „erdőmaffia” okozza a kárpátaljai árvizeket

  1. június 30.

A „Telegram” csatornán lévő „Legityimnij” („Legitim”) nevű blog közlése szerint az ukrán „erdei maffia”, illetve a „nyugati lobbi” óriási pénzeket költ arra, hogy a lakosságot meggyőzze: a nyugat-ukrajnai árvizeket nem az erdők kitermelése, hanem a heves esőzés okozza.

„Ukrajnában a törvénytelenül kitermelt fa forgalmazásának értéke évente mintegy 6 milliárd hrivnya. Hivatalos dokumentumokban ennek az összegnek csupán a hatodát-hetedét tüntetik föl. A fakitermeléssel összefüggő korrupciós hálózatnak része a fakitermelésért felelős hivatalos állami vállalat, a Goszleszagentsztvo is, amely, kenőpénz fejében, fedezi a feketén történő fakivágásokat” – áll a közleményben.

Mint azt a „112 Ukrajna” tévécsatorna megjegyzi: a teljes értékű erdők többször annyi vizet képesek felfogni, mint a fiatal monokultúrájú faültetvények. Így elvitathatatlan az erdők vízmegtartó képessége.

Az „Ukrainszkaja Pravda” ugyanakkor hozzáteszi, hogy a nyugat-ukrajnai árvizek okai között volt – az erdők kivágása mellett – a hosszan tartó, heves esőzés is. A lap azt is közölte, hogy az IKEA áruházlánc üzleteiben kapható „Terje” összecsukható székeket a törvények megkerülésével kivágott ukrajnai bükkfákból készítik.

Emlékeztetőül: tegnap a Telegram-csatorna „Insider.ua” („Bennfentes.ua”) blogja közzétett egy videót, amiben látszanak az erdők kivágásának következményei a Kárpátokban. A videó megörökíti Lvov megye egy olyan részét, ahol a feketén dolgozó favágók komoly károkat okoztak az államnak.

Korábban, június 25-én Gyenyisz Smigal ukrán miniszterelnök megdöbbent azon, hogy Nyugat-Ukrajnában mekkora pusztítás maradt az árvizek után. Mint mondta, a Minisztertanács mintegy 700 millió hrivnyát fordít majd arra, hogy a régióban elhárítsák a természeti csapás következményeit.

Még előbb, június 17-én, a szárazság és elsivatagosodás elleni harc világnapján a sajtó fényképeket tett közzé a „kopaszodó” Kárpátokról. Miként az adatokat pontosították: egyetlen év leforgása alatt az illegális fakivágások száma a hétszeresére nőtt és elérte a közel 120 ezer köbmétert.

Ehhez még hozzátesszük, hogy Ukrajnában radioakív bútorok is forgalomba kerülhetnek. A csernobili zárt övezetből, ugyanis – ahol nemrég még tűzvész pusztított – tömegével szállítják el a farönköket.

 

Hozzászólások:

Loading ...