Magyarország már nem demokrácia – mondja a luxemburgi külügyminiszter

https://www.vadhajtasok.hu/2020/07/02/magyarorszag-mar-nem-demokracia-mondja-a-luxemburgi-kulugyminiszter

2020-07-02

Orbán Viktor pontosan azt csinálja, amit korábban a török elnök, úgyhogy Magyarország már nem demokrácia, lásd a legújabb bizonyítékot, mármint hogy olyan törvényt hagy jóvá, amelynek értelmében börtön fenyeget, ha valaki bírálni merészeli a vírus miatt hozott intézkedéseket – közölte a luxemburgi külügyminiszter a Die Pressével.

Magyarország már nem demokrácia – mondja a luxemburgi külügyminiszter

Jean Asselbornnak azonban nem csupán ez a baja a magyar miniszterelnökkel az utóbbi 10 év alapján, mert úgy véli, hogy az illiberalizmus nem jelentheti az utat Európa számára. Vagyis elvi kifogásai vannak. Ráadásul ha a következő 10 évben is ez megy, akkor végleg elválik, hogy melyik fél kerekedik fölül: az illiberális rendszer vagy az európai értékrend. A kettő politikafilozófiai szempontból nem fér össze, és ebből le kell vonni a következtetéseket. Ami azt jelenti, hogy meg kell vonni a szavazati jogot az EU-ban a magyar kormánytól – mutatott rá a politikus.

Forrás: HVG

 

Hozzászólások:

Loading ...