Szijjártó Péter: Itt az ideje, hogy világosan beszéljünk a Soros-féle NGO-k szerepéről

https://www.vadhajtasok.hu/2020/09/09/szijjarto-peter-itt-az-ideje-hogy-vilagosan-beszeljunk-a-soros-fele-ngo-k-szereperol

2020-09-09

Új szövetség jött létre Magyarország és Málta között, hiszen az Európai Unió előtt álló dilemmákat és kérdéseket abszolút hasonlóan ítéli meg a két ország, és egyetértés van köztük a migráció tekintetében – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Vallettában az Evarist Bartolo máltai kül- és uniósügyi miniszterrel folytatott tárgyalások utáni sajtótájékoztatón.

Egyetértünk abban, hogy a migrációt nem menedzselni kell, hanem megállítani, különös tekintettel arra, hogy a koronavírus nyomán előállt világjárvány új veszélyeket hozott itt is (Máltán)”

– mondta a tárcavezető. Felhívta a figyelmet arra, hogy a migráció eddig alapvetően biztonsági és kulturális kockázatot jelentett, de a járvány megjelenésével „elképesztő” egészségügyi kockázatot is.

„Hogyha újabb migrációs hullámok érkeznek Európába, akkor azok egészségügyi hatása fertőzöttség tekintetében gyakorlatilag felmérhetetlenül súlyos lesz”

– figyelmeztetett Szijjártó Péter.

Hozzátette, egyetértés volt közte és a máltai kül- és uniósügyi miniszter között abban, hogy a migrációt afrikai fejlesztésekkel kell megoldani, úgy kell javítani ott az életszínvonalat, hogy az afrikai emberek otthon maradjanak. Az afrikai országoknak szükségük van a fiataljaikra, az európaiaknak pedig világossá kell tenni, hogy Európába csak szabályosan lehet belépni.

„Itt az ideje, hogy világosan beszéljünk a Soros-féle NGO-k szerepéről a Földközi-tenger térségében. Ezek a szervezetek folyamatosan zsarolják az európai embereket, szövetségre lépnek az embercsempész-hálózatokkal azon európai emberekkel szemben, akik csak békében és biztonságban akarják leélni az életüket”

– folytatta a tárcavezető. Felhívta a figyelmet arra, hogy az NGO-k folyamatosan bűncselekményeket követnek el, amikor segítik migrációt, ugyanis az illegális migráció maga is bűncselekmény. Itt az ideje, hogy Európa véget vessen az NGO-k zsarolásának – mondta Szijjártó Péter.

Megállapodott tárgyalópartnerével abban is, hogy a migráció kérdését össze fogják kötni fejlesztési és beruházási források elköltésével az Európai Unióban. Nem engedhető meg szerinte, hogy egyes afrikai országok úgy kapjanak forrásokat, hogy közben ne gátolják meg a kiáramló migrációt.

Szijjártó Péter: Itt az ideje, hogy világosan beszéljünk a Soros-féle NGO-k szerepéről

A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy a visegrádi országok 2,5 évvel ezelőtt 35 millió eurót adtak az Európai Uniónak a líbiai parti őrség megerősítésére, hajók megvásárlására, de Brüsszel mind a mai napig képtelen volt hajókat vásárolni. Ezért most azt kérik az Európai Bizottságtól, hogy vonják be a beszerzésbe Máltát.

„Végre vegyék meg azt a 2-3 hajót a líbiai parti őrségnek, amelyekkel a líbiaiak el tudják érni, hogy az embercsempészek ne tudják kihozni a líbiai vizekről az illegális migránsokat”

– mondta a külgazdasági és külügyminiszter Vallettában.

Forrás: MTI

 

Hozzászólások:

Loading ...