Az év vége felé lehet Orbán-Putyin csúcstalálkozó – de a világjárványtól függ

https://www.vadhajtasok.hu/2020/10/09/az-ev-vege-fele-lehet-orban-putyin-csucstalalkozo-de-a-vilagjarvanytol-fugg

2020-10-09

“Nem vettük le a napirendről a csúcstalálkozó lehetőségét, továbbra is azzal számolunk, hogy az esztendő vége felé sor kerülhet rá” – jelentette ki Szijjártó Péter az ATV kérdésére, hogy idén is lesz-e Orbán-Putyin csúcs. De külügyminiszter hangsúlyozta: a világjárvány, a magyar-orosz viszonyrendszeren kívüli esemény ezt módosíthatja.

Tavaly október végén Budapesten volt a találkozó, ezért idén Oroszországban kell, hogy sor kerüljön a következő találkozóra. Nem került le a napirendről – jelentette ki Szijjártó Péter az ATV kérdésére egy sajtótájékoztatón, hogy idén is lesz-e Orbán-Putyin csúcstalálkozó.

A külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: amikor az év elején elkezdték tervezni az év külügyi naptárát, akkor volt egy megállapodás az oroszokkal, hogy az idei esztendő második felében, “de inkább a vége felé sort kerítünk a csúcstalálkozóra”.

Az év vége felé lehet Orbán-Putyin csúcstalálkozó – de a világjárványtól függ

Nem vettük le a napirendről a találkozó lehetőségét, továbbra is azzal számolunk, hogy az esztendő vége felé sor kerülhet rá – jelentette ki Szijjártó Péter, de hangsúlyozta: “ezt most számos, a magyar-orosz viszonyrendszeren kívüli esemény módosíthatja”. Oroszország is küzd is világjárvánnyal – mondta a külügyminiszter hozzátéve: ezért meglátják majd, hogy mikor kerül sor a csúcstalálkozóra.

Tavaly október 30-án Vlagyimir Putyin jött Budapestre, a Karmelitában közös sajtótájékoztatót is tartott Orbán Viktor miniszterelnökkel.

 

Hozzászólások:

Loading ...