Az orosz külügyminisztériumban nyugati márkavédjegynek minősítették a „Novicsokot”

https://russian.rt.com/world/news/791280-mid-zapad-veschestvo?utm_referrer=https%3A%2F%2Fzen.yandex.com%2F%3Ffrom%3Dspecial&utm_campaign=dbr&utm_source=YandexZenSpecial

  1. október 10.

A „Novicsoknak” nevezett mérgező harci vegyi anyag – az egy olyan „tisztán nyugati márkavédjegy”, amelyet nyugati országokban szintetizáltak. Ott is van jelen, mintegy 140 változatban. Ilyen Oroszországban nincs – jelentették ki az orosz Külügyminisztériumban.

Az orosz külügyminisztériumban nyugati márkavédjegynek minősítették a „Novicsokot”

„Hivatalosan kijelentjük, hogy minden, Oroszország birtokában volt vegyi fegyvert, a legszigorúbb nemzetközi ellenőrzés mellett, megsemmisítettünk. Ez a sok munkával járó folyamat 2017. szeptember 27-én zárult le – áll a külpolitikai tárca közleményében.

Ugyanott emlékeztettek rá, hogy 2017. október 11-én az OPCW (1) technikai titkárságának főigazgatója tanúsítvánnyal igazolta, hogy az Orosz Föderációban végleg megsemmisítették a vegyi fegyvereket.

„Ami a Nyugaton «Novicsok» néven ismert mérgező harci vegyi anyagot illeti, annak szerkezetét és kémiai összetételét először 1998-ban az Amerikai Szabványügyi Intézetnek a különböző vegyi anyagok összetételéről szóló adatbázisában (NIST 98) tüntették fel. Jellemző, hogy erről az anyagról az első értesülések az amerikai védelmi minisztérium kutatóközpontjától érkeztek” – hangsúlyozták az orosz külügyminisztériumban.

A minisztériumban hozzátették: a továbbiakban erre a vegyületre épülve hozták létre egy olyan mérgező vegyszernek az egész családját, amely nem esett a Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény hatálya alá.

„Az amerikaiakon kívül legalább 20 nyugati országban is dolgoztak ezzel az anyaggal” – áll a közleményben.

A Külügyminisztérium megjegyezte: az Alekszej Navalnij biológiai anyagaival Omszkban elvégzett vizsgálatok nem mutatták ki bennük harci vegyi anyaggal történt mérgezés nyomait.

„A «Charité» orvosai sem találtak ilyeneket. Német katonaorvosok viszont igen, közel egy héttel később (2)” – mondták el a tárcánál.

Korábban az OPCW bejelentette: szakértőik megerősítették, hogy a Navalnijtól vett vér- és vizeletmintákban mérgező anyagok nyomait találták. Ez az anyag, összetételét tekintve hasonló volt a „Novicsok” összetételére – viszont nem szerepel a tiltott vegyszerek listáján.

Az orosz külügyi tárca megjegyezte: ez az egész történet egy egy előre eltervezett forgatókönyv szerint zajlott. Egyben kilátásba helyezték, hogy a világ elé tárják: milyen kronológia szerint folytatták „színfalak mögötti manipulációikat ennek a színjátéknak a szereplői”.

Megjegyzések:

(1)  Vegyifegyver-tilalmi Szervezet

(2)  A „Charité” kórház orvosai sem találtak Navalnij leleteiben mérgezésre utaló nyomokat. A leleteket azonban, valamiért, átszállították a Bundeswehr egészségügyi központjába, ahol viszont „megállapították” a „Novicsokkal” történt mérgezést.

Hozzászólások:

Loading ...