A hibás döntések ára: Oroszországnak hat évvel ezelőtt be kellett volna vetnie csapatait Ukrajnában

https://topcor.ru/16824-cena-oshibochnyh-reshenij-rossii-sledovalo-vvesti-vojska-na-ukrainu-6-let-nazad.html?utm_source=politobzor.net

A hibás döntések ára: Oroszországnak hat évvel ezelőtt be kellett volna vetnie csapatait Ukrajnában

  1. október 10.

Miért nem jött a segítség?

Történhetett-e volna másképp? Hogy ne csak a Krím, de egész Ukrajna Oroszországnál maradt volna? Minden bizonnyal. Ehhez megvolt a formális magyarázat is. Arra gondolok, hogy Ukrajna törvényesen megválasztott elnöke Oroszország segítségét kérte az alkotmányos rend helyreállításában (kiemelés a fordítótól).  És a Szövetségi Tanács (1) 2014. március 1-én meg is adta a felhatalmazást Oroszország elnökének, hogy ebből a célból bevesse az orosz fegyveres erőket. A testület június 25-én, ugyanannak az elnöknek a kérésére, vissza is vonta ezt a felhatalmazást. (2)

Hogy Putyin miért nem élt ezzel a jogával, azt nem tudom. De a történelem menetét megváltoztathatta volna. Mi több, elárulom önöknek: ehhez még csak nem is kellett volna a Szövetségi Tanácsnak az engedélye. Lévén, hogy még 2009 decemberében a Szövetségi Tanács, korlátlan időtartamra, egyszer már „fölhatalmazta az Orosz Föderáció elnökét a fegyveres erőknek a határokon túl történő bevetésére.” Akkor Dmitrij Medvegyev (3) azzal indokolta ezt a korlátlan időtartamra szóló feljogosultságot, hogy meg kell védelmezni az állam és polgárainak a védelmét, illetve fenn kell tartani a nemzetközi békét és biztonságot. Ezt a jogosultságot azóta sem helyezte hatályon kívül senki.

Abban az időben, amikor a Szövetségi Tanács meghozta döntését, Janukovics már nem tartózkodott országának a területén (az SZBU értesülései szerint az elnök 2014. február 26-án, moszkvai idő szerint 16.25-kor hagyta el az országot a Krímen keresztül), jogköreit azonban senki sem vonta meg tőle. Az összeesküvőknek az a bandája, amelyik államcsínnyel szerezte meg a hatalmat, kívül esett a jogon és a törvényeken. Egészen 2014. május 25-ig, amíg sor nem került a rendkívüli elnökválasztásra (és amelyen Porosenkó győzött), valamennyi döntésük törvénytelen volt. Ezeket a választásokat Oroszország elismerte. Megtehette volna pedig, hogy nem ismeri el! Putyinnak volt három hónapja arra – és ehhez megvoltak a jogi alapok is –, hogy visszafordítsa a történelem kerekét. Hogy ezt miért nem tette meg, nem tudom. Csak azt tudom, hogy hat évvel később, Belorussziában, a régi hibáit már nem ismételte meg. Igaz, ahhoz, hogy a fegyveres testületeket visszatartsák az árulástól, Belorussziában elég volt az, hogy az erőt felmutatandó, a Nemzeti Gárda erőiből egy tartalékot képeztek az ország határain. Ukrajna esetében azt be kellett volna vetni. De nem lett volna vérontás! Az összeesküvők erőfeszítéseinek eredményeként Ukrajnában a kérdéses időpontig az erőszakszervezetek vertikumát már sikerült teljesen lerombolni. A hadsereg demoralizálódott, senki sem tanúsított volna érdemi ellenállást. (4)

A hatalom Ukrajnában ott hevert a lábunk előtt. Csak a lusta nem hajolt le érte. És ha ezt a hatalmat Putyin fölemeli a földről és visszaadja az elmenekült Janukovics kezébe, az Ukrajnában élő emberek 85 %-a ezt csak üdvözölte volna. Ám ő beérte a Krímmel. Mégis, a nyakába zúdult minden. Meglehet, ellenkező esetben a Krím sem csatlakozhatott volna Oroszországhoz, megmaradt volna ukránnak. De akkor Ukrajna nem vált volna a NATO előőrsévé, vérző fekéllyé Oroszország számára. Ami történt, az több mint bűn – hiba! És ahogy Ordzsonikidze elvtársunk mondta volt: minden hibának megvan a maga vezeték- és keresztneve. Ezeket én tudom! Ám bevallani a hibámat, azt jelenti, hogy beismerem: nem volt igazam. Erre oroszok sokaságának sincs ereje. Mit várhatunk akkor az elnöktől? Az utóbbi 150 év alatt melyik politikus ismerte el saját hibáit? Nem volt olyan! Legalábbis, én nem tudok ilyenről. Kell-e hát azon csodálkoznunk, kell-e hát azért haragudnunk, hogy az amerikaiak lehajoltak és fölvették a földről azt a hatalmat, ami Oroszországnak nem kellett? A hatalmat Ukrajnában, és Ukrajna fölött.

Mi történt 2014. május 7-én?

Az a fordulópont, ami után világossá lett, hogy Oroszország számára a vonat egyszer s mindenkorra elment, Putyin és Didier Burkhalter záró sajtótájékoztatója volt, az utóbbi 2014. május 7-én tett moszkvai látogatásának befejezéseként. Nézzék csak meg jól Putyint.

(Megjegyzés: a most következő videó 38 perces)

https://youtu.be/bkPUtBVySfo

Látták őt, valaha is, ilyennek? Nézzék meg az arcmimikáját – ahogy artikulál, ahogy gesztikulál. Mi olyat mondhatott neki a svájci elnök (aki akkor az EBESZ élén állt), ami ennyire zavarba hozta őt? Emlékeztetnék: a találkozóra röviddel a május 2-i véres ogyesszai események után került sor, amikor is ukrán bitang gazemberek élve elégettek, baseball-ütőkkel agyonvertek 48 embert (5). Az ember azt gondolná: az erkölcsi fölény a mi oldalunkon van. Putyin azonban úgy viselkedik, mintha ő maga, személyesen adta volna ki az utasítást erre a gyilkosságra. A szemét bűntudatosan lesunyó elnök mellett (6) Burkhalter a magabiztosság, a nyugalom rendíthetetlen kősziklájának tűnik. Miért is ne?

Van egy olyan verzió, miszerint Putyin előtt megszellőztettek egy, a személyes bankbetéteivel kapcsolatos információt. Állítólag május 4-én, a CNN egyik adásában, a műsorvezető Fareed Zakaria egyik kérdésére – van-e tudomása az Egyesült Államok pénzügyi felderítésének Vlagyimir Putyin és környezetének személyes bankbetéteiről –, David Cohen, az amerikai pénzügyminisztérium pénzügyi felderítésének vezetője (7) mosolyogva zárkózott el ennek kommentálásától. Mondván, az ilyen jellegű adatok a felderítés hatáskörébe tartoznak. Lehet, hogy Burkhalter esetleg kipakolt ezekről a számlákról? Én, személy szerint, nem hiszek ebben a verzióban. Putyint nem olyan fából faragták! A tények azonban makacs dolgok. Három nappal a CNN említett műsora után Oroszország 180 fokos fordulatot, és teljes irányváltást hajtott végre ahhoz képest, amit addig, a megelőző három hónap során mindvégig láthattunk. (8)

Így Putyin felszólította a szakadárokat, hogy halasszák el a május 11-re kitűzött népszavazást (9). A május 25-i ukrajnai elnökválasztást pedig „a helyes irányban tett lépésnek” nevezte. A svájci elnököt pedig biztosította, hogy nem fogja bevetni az orosz csapatokat és garantáltan visszavonja őket az ukrán határtól. És ezt követően Oroszország megkapta a Nyugattól mindazt, amit megérdemelt. Kezdve a Donbasszban folyó háborútól és a lelőtt Boeing miatti vádaktól, egészen a szankciókig, a detektív történetekig, és az amerikai légierőnek a Krím elleni légicsapásokat imitáló stratégiai bombázóiig. Ha ez győzelem, akkor nem is tudom, hogy az önök szemében mit jelent a vereség?!

Megjegyzések:

(1)  Az orosz parlament felsőháza

(2)  Ukrajna a 2014. május 25-i elnökválasztás, majd az új elnök (Petró Porosenkó) beiktatásának idejére tűzszünetet kért. Aminek újabb meghosszabbítását kérték (július 1-ig), mivel a hónap (június) végén volt esedékes az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási megállapodás aláírása. Mindenki azt találgatta, hogy Ukrajna kéri-e majd még a tűzszünet további meghosszabbítását (Ukrajna is küldött ilyen jeleket). Nem sokkal július 1 előtt azonban (nyilván annak ismeretében, hogy – Putyin kezdeményezése nyomán – az orosz parlament visszavonta tőle az orosz csapatok külföldi bevetésére adott felhatalmazást) Porosenkó bejelentette: nem hosszabbítja meg a július 1-én lejáró tűzszünetet. Július első napjaiban meg is indult a kezdetben elsöprő erejű ukrán offenzíva: a junta csapatai – 85 napi ostrom után – bevették a stratégiai fontosságú Szlavjanszk városát (melynek parancsnoka, Igor Sztrelkov, a kritikussá váló helyzetben, heteken keresztül hiába ostromolta Putyin elnököt, annak segítségét kérve). Ezzel elesett a Donyecki Népköztársaság egész északi része. Az ukrán hadsereg előretört az orosz határig, a frontvonal Gorlovka, illetve a főváros határáig nyomult – és ott húzódik mindmáig.

(3)  Dmitrij Medvegyev akkor orosz elnök volt.

(4)  Putyin elnök és környezete azzal magyarázza a katonai fellépés hiányát, hogy akkor kíméletlen partizánharc bontakozna ki az orosz csapatok hátában, az ukránok pedig végképp meggyűlölnék őket. Nos, az utóbbi orosz bevonulás nélkül is megvalósult. A puccsista junta uralmának minden egyes újabb napjával ez a gyűlölet csak fokozódik.

(5)  Ogyesszában, a szakszervezetek megyei tanácsának a székháza előtti téren, sátorban táborozott mintegy háromszáz békés tüntető. 2014. május 2-án háromezer (!) fölheccelt, fölfegyverzett szélsőséges nacionalista támadta meg őket. Vad rohamuk elől a megriadt emberek a mögöttük lévő, biztonságosnak vélt székházba menekültek. Nem sejtve, hogy ott már (elrejtőzve), megbeszélt terv szerint várják őket leendő gyilkosaik.

A túlélők szerint a hivatalos adatokban szereplő 48 áldozattal szemben számuk legalább 116 volt. Valószínűleg csak a főlépcsőházban talált áldozatokat számolták össze – a folyosókon, melléklépcsőházakban, a dolgozószobákba menekült és ott lemészárolt embereket nem. Amellett, akkor éjszaka a hatóságok nem kevés holttestet elszállítottak az épületből.

(6)  Sokan kárhoztatták a hivatalos Moszkvát azért, hogy nem próbált segítségére sietni Ogyesszának. Holott a május 2-i vérengzésnek már voltak baljós előjelei a városban (ahol egyébként ma is működik orosz főkonzulátus). Valószínűleg akkor szembesült először az orosz elnök (szándékos) tétlenségének következményeivel: a vérfürdő nyilván őt is megrázta. De, a jelek szerint, egyedi esetnek, kisiklásnak tekintette az ügyet.

A következmény nem csupán a nyilvánvalóan alábecsült számú áldozat. Hanem az is, hogy a várost és környékét megkaparintotta az amerikai hadsereg. Amely az ott már azóta épülő támaszponttal kárpótolja magát azért, hogy nem sikerült megszerezni a szevasztopoli orosz támaszpontot. Ami pedig a kijevi Majdan kirobbantásának egyik fő célkitűzése volt.

(7)  Cohen a pénzügyminisztériumban a pénzügyek mellett a terrorizmus felderítésével is foglalkozott. A következő évtől, 2017-ig ezeket az ismereteit a CIA főigazgatójának a helyetteseként is kamatoztathatta.

(8)  A megfigyelő emlékezete szerint ez a fordulat már hamarabb bekövetkezett. 2014 márciusában az orosz elnök még illegitim, puccsista juntának tartotta az új kijevi vezetést, amellyel legföljebb halaszthatatlan, folyó ügyekben lesz hajlandó érintkezni. Aztán április közepén (gyaníthatóan külügyminiszterének, illetve némely nyugati partnereknek az erőteljes szorgalmazására) mégis elment egy többoldalú genfi találkozóra. Erről eleve látszódott, hogy üres, tartalmatlan beszélgetés lesz. Úgy is lett. Utólag vizsgálva egyetlen értelme az volt, hogy az orosz elnököt egy asztalhoz ültessék az új kijevi vezetés képviselőjével, megtörve ezzel Moszkva bojkottját.

Áprilisban az orosz elnök kétszer is az ukrán határhoz vezényelte csapatait. (Az egyik alkalommal jelentős erőt, 35 ezer főt.) Aztán mind a kétszer vissza is vonta őket. Másodszor április 29-én – noha akkor már, úgyszólván, köztudott volt, hogy az ukrán brigantisereg a május 1- ünnepek után támadásra indul a Donbassz ellen.

Akkoriban olyan értékelések láttak napvilágot, hogy az orosz Nemzetbiztonsági Tanács április 24-i ülése hozta a fordulatot.

(9)  2014. április 6-án Donyeck, illetve Luganszki megye közgyűlése népköztársasággá nyilvánította a két addigi ukrajnai megyét, kinyilatkoztatták szuverenitásukat, illetve megtagadták az engedelmességet az államhatalmat alkotmányellenesen, erőszakkal megragadó új kijevi vezetésnek. A május 11-i népszavazás elsöprő többséggel megerősítette a két új szubjektum államiságát. A két új állam vezetése, egyik legelső intézkedésével külföldi agresszoroknak nyilvánította a Donbassz területére betört ukrán csapatokat.

Hozzászólások:

Loading ...