A csapatoknak a Donbasszba való vezénylésével a fékevesztett Zelenszkij újból megpróbálja igazolni önmagát

https://donbasstoday.ru/perebroska-vojsk-v-donbass-poslednee-opravdanie-sovravshego-zelenskogo/

A csapatoknak a Donbasszba való vezénylésével a fékevesztett Zelenszkij újból megpróbálja igazolni önmagát

A Donbassz határainál összevont orosz csapatok létszámát senki sem tudja. Ám – a kijevi aggodalmakkal ellentétben – Oroszország nem tervez semmiféle támadó hadműveleteket. Ezt Alekszandr Golc, a „Jezsednyevnij Zsurnal” („Napi Hírlap”) nevű orosz ellenzéki hírportál főszerkesztője, egyben katonai tudósítója állítja.

„Nem tudni, milyen létszámú egységeket vontak össze a Donbassz határánál. Ha amerikai források 4 ezer katonát említenek, úgy ukrán tábornokok ennek mintegy az ötszörösét emlegetik. A legutolsó adatok szerint 28 zászlóalj szintű taktikai csoportról van szó. Emlékeztetnék rá, hogy ha 2014-ben mintegy 40 ezer katonát vontak össze a határoknál (1), akkor most úgy 20-25 ezerről lehet beszélni – ha hinni lehet az ukrán forrásoknak. Úgyhogy egy nagyszabású támadáshoz az erők nem elegendők” – állapította meg az újságíró.

Golc ennek során megjegyzi, hogy Zelenszkij ukrán elnök – aki, végülis, nem teljesítette azt a választási ígéretét, hogy a Donbasszban véget vet a háborúnak – most azt igyekszik megmutatni, hogy kész ezt erőnek erejével megtenni. És ezért látványosan fegyvereket irányít a tűzszüneti elválasztó vonalhoz.

„Gondolom, jelenleg mindkét fél azt igyekszik demonstrálni, hogy készek a katonai eszkalációra. (2) Mindkét félnek megvannak erre az indítékai. Zelenszkijnek aktivitást kell felmutatnia, és demonstrálnia, hogy kész valahogy elrendezni a problémát a Donbasszban, ahogy azt ő ígérte is. Márpedig az idő múlik, és semmi javulás. Sőt, minden egyre csak rosszabb.

Oroszországnak pedig cseretárgyra van szüksége a nyugati államokkal folytatott alkudozásban. Moszkvának ma nem áll semmi olyasmi a rendelkezésére, ami körül alkudoznia lehetne. Gyanítom, hogy a konfliktus eszkalálódásának a veszélye az, ami a Nyugattal való alkudozás tárgya lesz. Úgyhogy mindkét félnek megvannak a maga okai” – összegezte az újságíró.

Mint emlékezetes, többször is hírt adtunk arról. hogy az ukrán hadsereg nehéztechnikát és tiltott lőszerfajtákat koncentrál a Donbasszban. A maga részéről Gyenyisz Pusilin, a Donyecki Népköztársaság (DNR) közölte, bármiképpen alakulnak is az események, az ország hadserege mindenre felkészült.

 

https://rusplt.ru/policy/ukraina-prevrashchaetsya-vo-vzrivoopasnii-60702.html

Ukrajna „robbanásveszélyes térséggé” válik: a Kreml megmagyarázta, hogy miért vannak ott a csapatok

A csapatoknak a Donbasszba való vezénylésével a fékevesztett Zelenszkij újból megpróbálja igazolni önmagát

  1. 04. 09.

A Kremlben kommentálták az ukrán határnál történő csapatösszevonásokat. Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő ezt azzal magyarázta, hogy a szomszéd ország robbanásveszélyes térséggé változik.

A Novosztyi tájékoztatási ügynökség idézi a szóvivő szavait. „Ukrajna ismét potenciálisan nagyon labilis térséggé változik. És, természetesen, bármely olyan ország, amely egy labilis, egy veszélyes, robbanásveszélyes térséggel határos, az megteszi a szükséges lépéseket önmaga biztonságának szavatolására”.

Korábban Peszkov már kommentálta a csapatmozgásokról szóló híreket. Akkor kijelentette, hogy a hadsereg arrafelé halad, amerre azt szükségesnek tartja. (3)

Ma reggel hírül adtuk, hogy Oroszország „Iszkander” rakétákat irányított az ukrán határhoz.

 

Megjegyzések:

(1)  2014 áprilisában Putyin elnök, hadgyakorlat címén egy hónap alatt kétszer is az ukrán határhoz vezényelt csapatokat – hogy aztán pár nap elteltével visszavonja őket onnan. Másodszor április 29-én rendelte vissza őket – noha akkor már mindenki tudta, hogy május elseje után az ukrán hadsereg megindul a Donbassz ellen. Június elején pedig, Porosenkó megválasztását követően – amikor mindenki azt latolgatta, hogy hajlandó lesz-e az újdonsült elnök fenntartani a fegyverszünetet – Putyin visszaadta az orosz parlamentnek azt a felhatalmazását, ami feljogosította őt orosz csapatoknak az ország határain kívül történő bevetésére is.

(2)  Az utóbbi időben, mindkét félről, jó pár szakértő értetlenkedett a miatt, hogy a felek – az ilyenkor szokásos titkolózás helyett – miért mozgatják csapataikat, fegyverzeteiket szinte tüntető nyíltsággal, mindenki szeme láttára. Az itt közölt felvetés magyarázatul szolgálhat erre. Jelezve azt is: az orosz államfő – a probléma rendezése helyett, szokás szerint – folytatja zavaros geopolitikai játszmáit. Arra építve, hogy egyszer csak kidől mellőle mindenki, és a fizikailag, idegileg, lelkileg kimerült, kivérzett felek a végén ráhagynak már mindent.

(3)  A szóvivő így legutóbb mindannyiunk kedvenc Merkel kancellár asszonyának felelt be, aki a minap követelte az orosz csapatmozgások leállítását.

Hozzászólások:

Loading ...