Orosz parlamenti képviselő elmagyarázta: a meghirdetett tüntetés nem Navalnijról szól majd

https://riafan.ru/1427571-eto-miting-ne-za-navalnogo-deputat-vostrecov-obyasnil-cel-akcii-21-aprelya?utm_source=pushworld&utm_medium=push&utm_campaign=common&utm_content=link

Szergej Vosztrecov, az orosz Állami Duma képviselője – a Szövetségi Hírügynökséggel (FAN) folytatott beszélgetésében elmagyarázta: az április 21-re (1), az Alekszej Navalnijjal való szolidaritás céljából meghirdetett tüntetés semmiképpen sincs összefüggésben a blogíróval.

A hírügynökség beszélgetőpartnerének meggyőződése, hogy ebben a történetben maguk a hatóságok is hibásak. Ennek a helyzetnek a kialakulásában szerepe volt az ellenzékkel folytatott játszmának is.

 „Ha a jogsértéssel összefüggő egyes intézkedéseket idejekorán megtettek volna, Navalnij úr pedig éppen olyan felelősséggel tartozott volna tetteiért, mint mindenki más, akkor mindezek a problémák ma nem léteznének. Ám adva volt egy nem hétköznapi politikus, akinek új elképzelései voltak Kritikus volt. Akinek bírálatai azonban hamar átváltottak konstruktívból destruktívvá. A nyugalom háborgatásán kívül semmi mással nem foglalkozik” – magyarázza a politikus.

Orosz parlamenti képviselő elmagyarázta: a meghirdetett tüntetés nem Navalnijról szól majd

  1. április 19.

Szergej Vosztrecov hozzátette, hogy ez a helyzet Navalnijjal csak forrósodni fog.

 „A helyzet forrósodni fog. Navalnijnak még az amerikai elnök is alájátszik. Úgy, egyébként, mi köze hozzá? Netán az Egyesült Államoknak Oroszországban az igazság kell? Én csodálkozom vezetőink politikáján: miért sandítanak oda mások véleményére? Az embereknek el kell magyarázni, hogy barátaink nekünk többé nincsenek. És egy út van csak: előre” – hangsúlyozta a FAN beszélgetőpartnere.

Vosztrecovnak meggyőződése, hogy ezekre a tüntetésekre vagy a dühöngő ifjúság, vagy az olyan emberek járnak, akiknél a hatalommal szemben kellő mennyiségű kritika halmozódott fel. Társadalmunk még nem érti, hogy erőszakkal semmit sem lehet elérni.

 „Navalnij jelképét megteremtették. Minden külföldi állam, mely gyűlöli országunkat, pénzt áldoz rá. És sok olyan fiúka, aki nem akar nehéz munkával tőkét gyűjteni, mennek őt támogatni. És egyikük sem érti, hogy közelednek az országos választások, és minden a helyzet oldását célozza. Az egymással való harc helyett össze kell fogni és együtt kell megindulni ahhoz, hogy ezeket az ellenségeket legyőzzük” – magyarázta a képviselő.

Orosz parlamenti képviselő elmagyarázta: a meghirdetett tüntetés nem Navalnijról szól majd

A küszöbönálló választásokat normálisan le kell folytatni. Most nem szabad megengedni semmiféle konfliktust az országon belül, mivel az lerombolja az egész államrendet – jegyezte meg Vosztrecov.

„Ez az ember bűnöző. Az ítélet megszületett, és most ő a börtönben ül. Mit nem lehet ebben megérteni? Azok, akik védeni indulnak egy bűnözőt, maguk is bűnözőkké válnak. Ez a tüntetés csak a kezdet. Majd mindnyájan meg fogjuk látni. Várunk tehát, és meg fogjuk látni. De nagy megpróbáltatásoknak nézünk még elébe. Amikor az ország gondban van, győztesek nincsenek. Az egész ország vesztes” – mondja Vosztrecov.

Az Állami Duma képviselője hozzátette: ez a tüntetés nem Navalnijért, hanem Oroszország ellen lesz. És semmi jót sem tartogatnak az országnak azok, akik a bloggert támogatják.

 „Egyszerűen létrehoztak egy fétist, és azt idegen pénzből felpörgetik. Navalnijnak nem célja, hogy valamit létrehozzon, hanem hogy rombolja az államot. De arra hiába is várnak! A legfontosabb most az, hogy ne hagyjuk megbolydítani a helyzetet. Márpedig bolygatni fogják” – vonta meg a mérleget Szergej Vosztrecov.

Korábban Alekszandr Malkevics újságíró, a Társadalmi Kamara tagja ismertette a Navalnij-tábor piszkos módszereit.

 

Megjegyzés:

(1)  Talán nem véletlen, hogy a tüntetésre azon a napon, április 21-én kerül sor, amikor Putyin államfő ismerteti éves üzenetét a Szövetségi Gyűlés (az orosz parlament felsőháza) előtt.

Kazbek Tajszajev, az orosz kommunista párt képviselője az utóbbi időben többször is szóba hozta: az orosz államfőnek ezt az alkalmat kellene felhasználnia arra, hogy bejelentse: Oroszország hivatalosan elismeri a Donyecki és a Luganszki Népköztársaságot. Véleménye szerint ezzel éppen úgy véget lehetne vetni a konfliktusnak, mint ahogy 2008-as kaukázusi háborúnak is Abházia és Dél-Oszétia elismerése vetett véget.

Tajszajev több alkalommal is megfordult a Donbasszban. Mindannyiszor a kommunista párt segélyszállítmányainak kíséretében.

 

Hozzászólások:

Loading ...