Az USA szeretné Ukrajnát és Belorussziát a NATO tagjává tenni

https://vz.ru/news/2021/8/8/1112906.html

Az USA szeretné Ukrajnát és Belorussziát a NATO tagjává tenni

  1. 08. 08.

Washington korábban vizsgálta annak a lehetőségét, hogy Minszket és Kijevet bevegyék az Észak-atlanti Szövetségbe – jelentette ki Vlagyimir Makej belorusz külügyminiszter. (1)

A TASZSZ közlése szerint Makej a „Belarusz a színes forradalmak ellen c. dokumentumfilmben kijelentette: „Elég ha John Boltonnak, az amerikai elnök korábbi nemzetbiztonsági tanácsadójának az egyik kijelentésére utalok. Aki egyébként ellátogatott Belorussziába, és aki azt mondta, hogy Ukrajnát és Belorussziát egyértelműen a NATO tagjává kell tenni”.

Bolton szerint azért kell fölvenni a NATO-ba ezt a két országot, hogy „elejét vegyük egy szürke zóna létrejöttének” Oroszország és a szövetség között (2)– tette hozzá a miniszter.

Emlékeztetőül: Bolton 2019 augusztusában járt Belorussziában. Találkozójuk során Alekszandr Lukasenkó belorusz elnök Donald Trump akkori amerikai elnöknek és feleségének szánt ajándékokat adott át Boltonnak.

 

Megjegyzések:

 

(1)  Aki Nyugat-barát politikus hírében áll.

(2)  Az Önök megfigyelőjének igen rossz tapasztalatai vannak a Donbasszban létrehozott effajta „szürke zónákról”. Ilyenek létrehozása főleg Lavrov orosz csoda-külügyminiszternek volt a mániája – valamilyen okból kizárólag a népi erők által ellenőrzöttekből hasítva ki ehhez területeket. Egyszer már – nem ritkán heves, véráldozatokkal – felszabadított területek, települések kerültek így vissza a kijevi rezsim ellenőrzése alá. Lakóikra így újra rászakadt a nacionál-fasiszta rezsim terrorja. A demilitarizáltaknak szánt területeken, településeken a bevonuló ukrán hadsereg nyomban hozzálátott katonai harcálláspontjainak kiépítéséhez, míg a néphadseregek stratégiai helyzete tovább romlott. Az ukrán hadsereg még közelebb férkőzhetett állásaikhoz, a „Minszk” által előírt 1500 méteres távolságról ez a távolság nem ritkán 100 méter alá csökkent. De azoknak az ukrán diverzánsoknak sem kellett 200 méternél többet lopakodniuk a luganszki népi erők állásaihoz, akik álmukban meglepve őket, kegyetlenül lemészároltak négy milicistát. (Őrszemnek állított ötödik társukat, szintén egy NATO-ban használatos, messzehordó mesterlövő puskával „szedték le”.)