Medvegyev: csak egy józan ítélőképességű ukrán vezetéssel lehet majd tárgyalni

https://karpatalja.ma/karpatalja/nezopont/medvegyev-csak-egy-jozan-itelokepessegu-ukran-vezetessel-lehet-majd-targyalni/

Kárpátalja.ma | 2021.10.11.

Medvegyev: csak egy józan ítélőképességű ukrán vezetéssel lehet majd tárgyalni

Oroszországnak ki kell várnia, amíg józan ítélőképességű vezetése lesz Ukrajnának, amely nem a totális konfrontációra, hanem egyenrangú és kölcsönösen előnyös viszonyra törekszik – írta Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács alelnöke a Kommerszant című lapban hétfőn megjelent írásában.

A volt kormányfő úgy vélekedett, hogy kontraproduktív, értelmetlen, sőt káros a jelenlegi kijevi kormánnyal a kapcsolatok kiépítésére törekedni. Véleményét – amely Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint összhangban áll a különböző szinteken kifejezett hivatalos állásponttal – azzal indokolta, hogy a szerinte meghasonlott identitású Volodimir Zelenszkij ukrán elnök félelmében kiszolgálja a nacionalistákat, hogy Ukrajna egy kívülről irányított vazallus állam, hogy az ukrán elit korrupt haszonleső, a 2014 utáni ukrán kormányzatok pedig rendre kifaroltak nemzetközi kötelezettségvállalásaikból, és nem állják a szavukat.

Medvegyev eszmefuttatása szerint a zsidó származású és orosz ajkú Volodimir Zelenszkij Ukrajna vezetőjeként megrettent, “morális halálugrást hajtott végre”, valamint “lényegében megtagadta önazonosságát, és a legádázabb nacionalista erők szolgálatába állt Ukrajnában”.

Az orosz tisztségviselő azt írta: ez egy olyan “eszelős helyzetet” juttatott eszébe, amelyben “a náci Németország zsidó értelmisége ideológiai alapon kérte volna, hogy csatlakozhasson az SS-hez”. Medvegyev úgy vélekedett, hogy Zelenszkij egy “kifordított ember”, aki félelmében nagyobb nacionalistának mutatja magát, mint közülük a legradikálisabb.

A volt kormányfő azt írta, hogy Ukrajna ma “nem önálló”, és sokkal keményebb közvetlen külföldi irányítás alatt áll, mint a szocialista országok a Szovjetunió idején. Azt állította, hogy Moszkva annak idején elegendő teret biztosított geopolitikai szövetségeseinek belpolitikájuk alakításához, mert megértette, hogy ellenkező esetben “a dolgok tragikus eseményekhez vezethetnek”, mint 1956-ban Magyarországon és 1968-ban Csehszlovákiában.

Ukrajnában ezzel szemben szerinte teljes a függőség: gazdasági értelemben az Egyesült Államok és az EU adományaitól, a szakszolgálatok vonalán pedig a közvetlen amerikai irányítástól. A cikk szerzőjének gondolatmenete szerint amíg a Szovjetunió a szocialista tábor és a Varsói Szerződés tagjaival a szocializmus együttes felépítésére törekedett, addig az Egyesült Államoknak csak az Oroszországgal való szembenállás miatt, a feltartóztatáshoz van szüksége az “ellen-Oroszországként” is emlegetett Ukrajnára.

“A NATO- és az európai uniós tagsággal kapcsolatos reményeik is múlandóak, nyilvánvaló okokból. Ukrajnának önmagában nincs értéke a nyugati erők és hazánk közötti közvetlen konfrontáció (beleértve potenciálisan a katonait is) vonatkozásában. Nincs olyan bolond (Nyugaton), aki harcolna Ukrajnáért. Számunkra meg nincs értelme a vazallusokkal foglalkozni. A hűbérúrral kell tárgyalni” – hangsúlyozta Medvegyev.

A tisztségviselő emellett hangot adott véleményének, hogy Ukrajna vezetői csak a zsebüket akarják megtömni, és ha a haszonról van szó, “az Oroszország elleni gyűlölet, valamint az EU-ba és a NATO-ba való törekvés átengedi helyét az önérdeknek, amikor a pénzes muszka ellenség ugyan, de a pénze fontosabb az ellenségeskedésnél” – tette hozzá.

Meglátása szerint azért értelmetlen és káros a jelenlegi ukrán vezetéssel egyezkedni, mert az ország élén “tudatlan és felelőtlen” emberek állnak, akik “álláspontjukat folyton úgy változtatják, hogy megfeleljenek tengerentúli gazdáiknak és a politikai konjunktúrának”. Nehezményezte, hogy az ukrán politikusok sosem tartották magukat az általuk is aláírt minszki megállapodásokhoz vagy a “normandiai négyek” formátum keretében elfogadott egyezségekhez.

Arra a következtetésre jutott, hogy a velük való tárgyalások “teljesen értelmetlenek”.

Peszkov megerősítette, hogy Moszkva és Kijev között a legmagasabb szintű kapcsolatfelvétel egyelőre nem szerepel a tervek között, mert nem történt változás a korábban elért megállapodások státusában. Emlékeztetett rá, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök többször kifejezte készségét egy orosz-ukrán csúcsra, de a szóvivő szerint meg kellene állapodni a tárgyalások napirendjéről.

Zelenszkij korábban közölte, hogy a 2014-ben elcsatolt Krímről és a délkelet-ukrajnai konfliktusról is szeretne tárgyalni. Moszkva az ukrán elnökkel szemben a félsziget hovatartozásának ügyét lezártnak tekinti, és úgy gondolja, hogy Kijevnek a Donyec-medencei rendezés kérdésében közvetlenül a szakadárokkal kellene megállapodnia.

Hétfőn egyébként háromnapos munkalátogatásra Moszkvába érkezett Victoria Nuland, az amerikai külügyminisztérium politikai államtitkára, aki egészen a közelmúltig beutazási feketelistán szerepelt Oroszországban. Nuland az orosz álláspont szerint – akkor még helyettes külügyi államtitkárként – kulcsszerepet játszott a 2014-es ukrajnai politikai fordulatban. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a hétvégén azt mondta, hogy az amerikai diplomata Washington kívánságára utazik Moszkvába.

Zaharova szerint több orosz állampolgár lekerült az Egyesült Államok szankciós listájáról, cserébe az orosz fél beleegyezéséért, hogy Nuland Moszkvába utazhasson. Peszkov orosz elnöki szóvivő hétfőn elmondta, hogy az amerikai államtitkárt szerdán fogadja majd Jurij Usakov, az orosz államfő külügyi tanácsadója.

Korábban ismertté vált, hogy a tervek szerint Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes is tárgyal Nulanddal. A TASZSZ hírügynökség szakértői forrásból úgy értesült, hogy a felek a másik fél által Ukrajnában és Fehéroroszországban át nem léphető “vörös vonalakról”, valamint a kétoldalú kapcsolatoknak a jelenlegi szinten való stabilizálásáról fognak tárgyalni.

Forrás: MTI

 

Hozzászólások:

Loading ...