Putyin és Biden megállapodott: a Donbasszt visszaintegrálják Ukrajnába

Történetében nem először fordul elő, hogy az orosz imperializmus diplomáciája országok, népek nemzetek sorsával játszik. Adott esetben habozás nélkül hátba is döfi őket. Bő száz éve (akkor Szentpétervár) áldozta fel érdekeinek oltárán (az érdekszférájába tartozó Külső-) Mongóliát és annak függetlenségét.

1912 elején felkelés döntötte meg a sokezer éves kínai császárságot. A keletkezett zűrzavarban a birodalom gyakorlatilag széthullott. A XVII. század végén általa meghódított (Külső-) Mongólia is élt a lehetőséggel, és megalakította a maga világi-teokratikus államát. Tibethez, a dalai lámához hasonlóan, országának egy személyben volt világi és egyházi ura a mongol lámaista egyház feje, a bogdo-gegen (bogdihán, láma-császár). Sorrendben a nyolcadik, mióta a kínai hódítás előkészítéseként államvallássá lett a buddhizmus többi ágától elkülönülő lámaista vallás. Ahol szintén előírás a lámák nőtlensége.

1913-ban érződött már a közelgő háború előszele. Oroszország ekkor igyekezett szövetségesnek megnyerni Kínát. Ennek érdekében ODAVETETTE KONCKÉNT (KÜLSŐ)-MONGÓLIÁT. Amelynek a háta mögött, 1913-ban megállapodott Kínával Mongólia visszatoloncolásában. Nyilván alapos megdolgozást követően két évvel később, egy háromoldalú megállapodás keretében MONGÓLIA „LEMONDOTT” FÜGGETLENSÉGÉRŐL, ÉS – AUTONÓMIAKÉNT – „BELEEGYEZETT” A KÍNÁBA TÖRTÉNŐ VISSZATÉRÉSÉBE.  A folytatás: 1919 őszén (nagyjából akkor, amikor Horthy bevonult Budapestre), a kínai csapatok bevonultak Urgába (a mai Ulánbátorba), és likvidálták Mongóliának még az autonómiáját is.

Mongóliát és népét a világtörténelem alakulása utóbb megmentette. Ilyen fordulatnak ma esélye sincs. Immáron semmi biztosíték nincs arra, hogy az autonómiává visszaminősítendő Donbasszba is, egy napon, be nem vonulnak majd az ukrán csapatok. Ez volt a feltétele, hogy az amerikai elnök beleegyezzen az orosz oligarchák üzleti érdekei számára legalább annyira fontos „Északi Áramlat” megépítésébe. Ami esetében okkal feltételezhető, hogy mihelyst Oroszországnál elérték, amit akartak, mindent visszacsinálnak. És Oroszország csodaelnöke ugyanúgy hoppon marad, mint hoppon maradt 2014 februárjában. Amikor amerikai részről beetették az ostromlott elnök és ellenzéke közötti megállapodással – ennek nyomán kettős játékot űzve, Oroszországot egyszerre vezetve orránál fogva, illetve használva föl eszközül. Majd miután céljukat elérték, az ukrán elnököt még aznap éjjel elűzték, másnap pedig az általuk támogatott puccsista junta átvette a hatalmat. Az orosz diplomácia remekműve – az elnök és ellenzék közötti megállapodás – pedig, még huszonnégy órát sem megérve, a papírkosárban landolt.

 

*                      *                      *

 

https://donbasstoday.ru/putin-i-bajden-dogovorilis-reintegrirovat-donbass-obratno-v-ukrainu/

Putyin és Biden megállapodott: a Donbasszt visszaintegrálják Ukrajnába

  1. 10. 22.

A  «Donbassz Szegodnya» tudósítója jelenti:

Moszkvában, az „A minszki folyamat: realitások és tendenciák” elnevezésű kerekasztal konferencia ülésén Mihail Pogrebinszkij ukrán politológus egy bennfentes forrástól származó információt tett közkinccsé a Putyin és Biden között sorra került tárgyalásokról

„A Fehér Háznak erről kiforrott álláspontja van. Nuland azért érkezett Oroszországba, hogy a két elnök között Svájcban, Genfben megtartott tárgyalások nyomdokain haladva folytasson megbeszéléseket. Exkluzív értesüléseim vannak arról, hogy Genfben Putyin és Biden megállapodott a Donbassz autonómiájáról és különleges státuszáról. És ha Nuland, mint szófogadó diplomata megpróbál visszatérni erre a témára, úgy nem zárhatom ki: sikerülhet véget vetni ennek a nyűglődésnek” – adta elő a politológus.

Mihail Pogrebinszkij elmondta továbbá: mit kell tenni annak érdekében, hogy a Donbassz visszaintegrálódhasson Ukrajnába.

„Én magam nem sok reményt fűzök ahhoz, hogy mindez az el nem ismert köztársaságoknak az Ukrajnába történő sikeres reintegrálódásával végződik. El nem tudom képzelni, hogy ez a folyamat sikeres reintegrálódással végződhet. Amíg csak olyan emberek vannak hatalmon, mint Reznyikov (1), és mindenféle olyan kretének, mint Aresztovics és a többi hozzájuk hasonló. Mindaddig, amíg ezek az alakok viszik a prímet, ilyeneké a szó ebben a folyamatban, stb. A reintegráció ügye csak akkor juthat sikerre, ha ezeket az embereket lecserélik olyanokra, akik készek betartani az aláírt megállapodásokat, és akik tisztelettel vannak a Donbassz iránt” – jelentette ki Pogrebinszkij,

Korábban Pogrebinszkij kijelentette: Zelenszkij újraválasztásának esetén odalesz a Donbassz visszaszerzésének az esélye.

 

Megjegyzés:

(1)  Alekszej Reznyikov és Alekszej Aresztovics – a Donbasszal szembeni ellenséges, a Donbassz orosz lakossága elleni szélsőséges, uszító megnyilatkozásaikról hírhedt ukrán politikusok. Reznyikov a „megszállt területek” reintegrálásának minisztere, míg Aresztovics a minszki tárgyalásokon részt vevő ukrán küldöttség szóvivője.

Hozzászólások:

Loading ...