Mihail Gorbacsov

Mihail Gorbacsov

Életének 92. évében elhunyt Mihail Gorbacsov, aki Oroszország, Európa és a világ történelmének fontos szereplője volt. Most, a halála után néhány nappal kegyeleti okokból minden neves világpolitikai szereplő igyekszik lehetőleg csupa jót mondani róla. És bár ez az írás nem nekrológ, de én is erre törekszem, noha ez nem látszik egyszerű feladatnak.

A Nyugat politikai elitjei számára Gorbacsov személye akkoriban is és azóta is mindmáig igen nagy becsben állt, és ez a mostani megemlékezésekből is kicsendül. Ma már látjuk, hogy ez az „elismerés” leginkább annak szólt, hogy Gorbacsov, legyünk jóhiszeműek, és mondjuk azt, naivitásból, végzetes megpróbáltatásoknak tette ki honfitársai többségét, aminek pusztító következményei csak most kezdenek igazán megmutatkozni. S mivel a jelek szerint ez „nulla végösszegű” világtörténelmi, geopolitikai játszma, így amit az orosz nép veszített, azt a Nyugat nyerte meg. De nemcsak egyszerűen megnyerte, hanem – hisz evés közben jön meg az étvágy –, minél többet nyert, annál többet akart nyerni, és ez most akár az egész világ megsemmisülésével végződő globális háborúba torkollott, melynek során már egy tragikus, negatív végösszegű játszmába látszunk belecsúszni.

Ám lássuk előbb a történet mélyebb szerkezetét. Oroszország legújabb kori történetének az a minden eddigi híreszteléssel szemben eddig egyáltalán nem feldolgozott része, amelynek Gorbacsov meghatározó figurája volt, és amelynek evidenciái egyáltalán nem váltak világossá, most a halála után már örökre az ő aktív közreműködése nélkül kellene, hogy feldolgozódjon. De látnunk kell azt is, e feldolgozás nélkül egyáltalán nem lehetünk képesek megérteni azt az újabb tragédiát, ami most végbemegy. Azt, hogy ebből, az alapkarakterét tekintve talán valóban nyitott és konstruktív emberből, aki talán valóban azt gondolta, hogy hazáját szolgálva egyúttal Európa és az egész emberiség ügyét is szolgálja, miként lett a mai Oroszország egyik leggyűlöltebb figurája.

Minden hasonlat sántít, de az a korszak egyfajta orosz Trianon volt, és benne az orosz Károlyi Mihályként ő, Mihail Gorbacsov játszotta el nagyjából ugyanazt a dicstelen szerepet. Az egy darabig Szovjetunió néven üzemeltetett orosz birodalom létezni engedése, majd előzékenyen földrészünk közepéig való „beinvitálása” 1945-ben egyetlen célt szolgált, az Elbától keletre fekvő Európa hagyományos paraszti társadalmainak brutális kegyetlenséggel történő, következésképp szenzációsan rövid idő alatt végbemenő felszámolását. Hogy a globális kapitalizmus uralmi elitje zavartalanul kifoszthassa e térséget a rendszerváltás fedőnevű harmadik világháborúval felérő folyamat során.

Ez a cinikusan brutális kifosztás egyébként „publikussá” is vált, amikor közzétették Borisz és Bill telefonbeszélgetéseit. (Borisz Jelcin, a Gorbacsov utáni korszak delíriumba süllyedő, a Nyugat globális hatalomgazdasága bábfigurájaként üzemeltetett orosz elnök, Bill Clinton pedig az Amerikai Egyesült Államok elnöke volt akkoriban.) Ezekből a beszélgetésekből kiderül, hogy az amerikai elnök cinikusan hülyét csinál az orosz elnökből, s rendszeresen „tollba mondja” neki az amerikai globális tőkestruktúrák instrukcióit. Azt, hogy miként kell törvényes alapot teremteni Oroszország folyamatos kifosztásához. Így az is érthető, hogy amikor 1993 őszén az orosz parlament vonakodott meghozni ezeket, az ország létét fenyegető öngyilkos törvényeket, akkor Jelcin néhány tucat páncélossal egyszerűen rommá lőtte a parlament épületét, így bírva jobb belátásra az életben maradt képviselőket. És ekkor a Nyugat némi ciccegésen kívül, hogy azért ez nem egészen szokványos eljárás a törvényhozó s végrehajtó hatalom között kialakuló nézeteltérések megoldására, mégiscsak áldását adta a történtekre, hangsúlyozva, hogy még egy fiatal és formálódó demokráciáról van szó. Amikor azonban a 2000 utáni korszak során Putyin elnök óvatosan mérsékelni próbálta Oroszország Nyugat általi megalázását és kirablását, a globális hatalmi rendszer már egy kicsit kevésbé volt engedékeny.

De visszatérve az alaptörténethez, ez eddig teljesen feltáratlan eleme az a folyamat, amelynek során a Szovjetunió, ahogy Cseh Tamás egyik dalában énekli „kihúzom, leereszt, elteszem” módon halkan, engedelmesen és illedelmesen összeomlott, önmagát a zavartalan kifosztáshoz előzékenyen feltálalva a „nem létező” világerő számára. És ezt a folyamatot alapvetően mégiscsak Gorbacsov határozta meg, így az ezért viselt történelmi felelősség is döntően az övé. Ráadásul ez egy 1986 óta folyamatosan zajló Trianon az oroszság számára, amelynek során Berlintől Moszkváig  tolják vissza az orosz birodalom határait. Ahogy a németségben és a magyarságban is váltott ki némi frusztrációt mindaz, amit 1920 után véghez vittek velünk, nem igazán meglepő, hogy az oroszság is átélhet valami hasonlót az elmúlt évtizedek során zajló folyamatos orosz Trianon folyamán, és e frusztráltság is játszhat némi szerepet abban, hogy Oroszország most ugyanolyan engedelmesen sétált bele a „nem létező” erő csapdájába, mint a németség annak idején.

Gorbacsovot a Nyugat minden meghatározó szereplője biztosította arról, hogy garanciák nélküli nagylelkűségére válaszul ünnepélyesen megígérik, hogy Oroszország határai mentén alapvetően semlegesen jóindulatú országok léteznek majd. Mindennek az „eredményével” most szembesül a világ, és most már valóban csodának kell végbe menni ahhoz, hogy ez a világ élve kerüljön ki ebből a végzetes csapdából.

Dr Bogár László közgazdász

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20220904-gorbacsov-mihaly