Amerikai pénzek ömlöttek Bajnaiék cégébe

Amerikai pénzek ömlöttek Bajnaiék cégébe

A DatAdat-csoport rövid idő alatt vált meghatározó baloldali agytrösztté

Jelentős befolyásra tett szert a baloldalon a Bajnai Gordonhoz és egykori titokminiszteréhez, Ficsor Ádámhoz köthető DatAdat. A cég, amely ellen adatkezelési szabályszegések miatt eljárás folyik, számos baloldali politikus internetes oldalát kezelte az elmúlt években, a finanszírozói között pedig az amerikai Demokrata Párt is feltűnik.

A DadAdat és holdudvara mára teljesen átszőtte a külföldről finanszírozott magyarországi baloldalt. A cégcsoportnak számos külföldi vállalkozása van, a bécsiben például az amerikai Demokrata Párt emberei a többségi tulajdonosok – írja ma reggeli cikkében a Magyar Nemzet. A lap szerint a cégháló működésében részt vesz a Gyurcsány-kormány hátországa, továbbá Bajnai Gordon és egykori titkosszolgálati minisztere, Ficsor Ádám is. A vállalat ellen egyébként eljárás folyik az adatvédelmi szabályok megszegése miatt.

„Magyarországon alapvetően az egész ellenzék mozgása mögött – én azt gondolom – külföldi erők és finanszírozók állnak. Ugye, kik ezek az erők? Ugye, egyik része ez a Soros-birodalom, fogalmazzunk így. A másik része azok a nagytőkés csoportok, Németország, az Egyesült Államok főleg, akik itt szeretnék, hogyha befolyással rendelkeznének – az idézet Gansperger Gyulától származik, aki Bajnaival együtt a Városháza eladásával összefüggésben került képbe még tavaly nyáron.

A cikk felidézi, hogy a DatAdat-cégcsoport fő magyarországi vállalatát, a DatAdat Professional Korlátolt Felelősségű Társaságot 2016. december 22-én jegyezték be. A 24.hu pedig az elmúlt napokban úgy fogalmazott az alapításának körülményeiről: „Orbán Viktor harmadik kétharmados sikere után több ismert vagy kevésbé ismert korábbi baloldali politikus, illetve háttérember fejében megfogalmazódott az igény, hogy fel kellene frissíteni a hazai ellenzéket mind szellemi, mind technológiai, mind anyagi értelemben – enélkül ugyanis Orbán leválthatatlan. Ehhez a körhöz sorolja több ellenzéki forrásunk a DatAdat-csoport tulajdonosait. Forrásaink szerint Bajnainak komoly üzleti és politikai kapcsolati tőkéje van Nyugaton.”

Mára már közismert, hogy a DatAdat-nak kezdettől fogva tagja Ficsor Ádám, aki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kabinetfőnöke, majd Bajnai Gordon polgári titkosszolgálatokért felelős tárcanélküli minisztere volt, és Dessewffy Tibor szociológus, a bukott miniszter egyik bizalmasa, akinek az úgynevezett bigdata feldolgozás az egyik szakterülete. A Magyar Nemzet megjegyzi: nem sokkal az alapítás után csatlakozott a céghez az Ebit Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság, Bajnai Gordon volt kormányfő vállalkozása.

Ami a külföldi szálakat illeti, a lap hangsúlyozta: a cégnek vannak leányvállalatai, a DatAdat HR Kft. és a Datalyze Research Kft., valamint az észtországi bejegyzésű DatAdat ÖÜ, amelynek az észt cégnyilvántartásban elérhető adatok szerint Ficsor Ádám és Szigetvári Viktor, Bajnai Gordon egykori kabinetfőnöke az ügyvezetői. De van egy bécsi DatAdat cég is.

Az észtországi társaság fő területe a programozás. Kiemelt szerepe lehet emellett egy másik észtországi, adatbiznisszel foglalkozó cégnek, amelyet Szigetvári Viktor a közösségi médiaoldalán alapítóként jegyez, ez pedig a Datapraxis, amely vállalkozásban megjelent Paul Hilder, a Soros-hálózat egy régi kulcsszereplője is – teszik hozzá.

A Magyar Nemzet szerint a DatAdat együttműködik annak a Ben Horowitznak a tulajdonában álló Nationbuilder nevű amerikai közösségi kampányfejlesztő vállalkozással, aki jó kapcsolatot ápolt Barack Obama demokrata párti elnökkel.

Azt pedig már szintén a 24. hu írta meg, hogy a bécsi DatAdatnak két vállalkozás a tulajdonosa. A kisebbségi (az AVSF GmbH) a volt Együtt-elnök Szigetvári Viktoré és Ficsor Ádámé, a többségi tulajdonrész pedig a Higher Ground Labs Fund III LP-é. Utóbbi szervezet a 24.hu szerint az amerikai Demokrata Párthoz köthető, és „azzal a kifejezett céllal hozták létre Donald Trump elnökké választása után, hogy a Szilícium-völgyből ihletett digitális tudástárral és technológiákkal felrázza a sokkolt Demokrata Pártot annak érdekében, hogy a demokrata értékrendű választók minél nagyobb számba menjenek el választani”. A Higher Ground Labs Fund III LP vezetői ugyancsak részt vettek Barack Obama kampányában.

A DatAdat szolgáltatásait többek között Dobrev Klára, Gulyás Márton és Czeglédy Csaba vette igénybe a beszámoló szerint. Sőt, a 24.hu szerint Karácsony Gergely 2019-es kampányát is megsegítette a cég, amely a 2021-es előválasztásban is nyakig benne volt.

Az Indexnek egy, az ellenzéki előválasztás körülményeit és a datadatos körnek az ellenzékkel való viszonyát jól ismerő forrása azt is elárulta, hogy Bajnai Gordon kérésére lett a leszállóágba került Karácsony Gergely helyett Márki-Zay Péter Dobrev Klára ellenfele a második fordulóban, akit – az előválasztáson résztvevő, elkötelezett ellenzéki szavazók adatait jól ismerő és online célzottan megszólítani képes – datadatos csapat segített győzelemhez.

Maga Márki-Zay Péter egyébként korábban arról beszélt, hogy az előválasztás időszakában a cég dolgozott a DK-nak és Karácsony Gergelyéknek is, a 24.hu-nak pedig nemrég azt mondta, természetes, hogy a DatAdat az ellenzéki kampány szerves része lett, hiszen a cég szinte az összes párttal dolgozott már együtt 2022 előtt.

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20221003-amerikai-penzek-omlottek-bajnaiek-cegebe