Már nyolcmilliárd

Már nyolcmilliárd

2022 november közepén az emberiség létszáma túllépte a nyolcmilliárd főt. Az első milliárdhoz még több tízezer év kellett, a másodikhoz már csak egy évszázad, és ekkor, 1930-ban írta József Attila a Már kétmilliárd című versét. A harmadik milliárdhoz pedig mindössze harminc évre volt szükség, és azóta alig több, mint egy-egy évtized alatt újabb egymilliárddal növekszik a világ népessége. Ehhez a mostani nyolcadik milliárdhoz alig több, mint tizenegy év kellett.

Mindebből számos, az emberiség létét alapvetően meghatározó kérdés adódna, ám az uralkodó demográfiai narratíva nemcsak, hogy nem válaszolja meg, de eleve fel sem teszi ezeket a legalapvetőbb kérdéseket. Például azt, hogy miért gyorsult fel 170 év alatt hatvanszorosára a népesség növekedési üteme a 19. század elejétől a 20. század hetvenes éveinek közepéig, és hogy a mai „hivatalos” előrejelzések szerint az ezt követő újabb másfél évszázad alatt miért megy át majd tartós fogyásba a világ népessége.

Ám ha valóban meg akarjuk érteni a demográfia démonjait, akkor az eddigitől teljesen eltérő módon kell feltenni ezeket a kérdéseket. Bármiként is vélekedünk erről, de az emberi létezés legfontosabb kérdéséről van szó, arról, aminek lényegét talán úgy fogalmazhatnánk meg, hogy minden emberi közösség legfőbb létfeladata, hogy világra hozza, és testi-lelki egészségben felnevelje a jövő nemzedékét, hisz csak így képes saját létezését az időben meghosszabbítani. Az előrejelzések szerint Afrikában a mai másfél milliárd ember helyett négy és fél milliárd ember szeretne méltó életet élni a 21. század végén úgy, hogy ehhez az élet legalapvetőbb feltételei még a mainál is jobban hiányoznak majd. A nyugati ember „élőhelyein” főként Európában ezzel szemben visszafordíthatatlan demográfiai lejtő vezet a „semmibe”. Vagyis az már ma is iszonyú nyomorúság ellenőrizetlenül burjánzik, míg a magas szintű anyagi jólét nem akarja magát folytatni a jövőben. Amiből egy olyan „spontán” kiegyenlítődés jöhet létre, ami a migráción keresztül a totális káoszba taszíthatja az emberiséget.

Lássuk mit és miként kellene végig gondolnunk ahhoz, hogy megértsük ennek az egyre vészjóslóbb folyamatnak a lényegét. Az első demográfiatörténeti kérdés talán az lehetne, hogy a nagy birodalmak szakrális kultúráiban évezredeken át miért nem volt sem gazdasági, sem népességnövekedés, és miként tudtak növekedés nélkül is méltóságteljes és gazdag világot teremteni. Mint például az ősi Egyiptomban több mint háromezer éven át. És ami e kérdés másik fele, hogy a nyugati modernitás, amit a 19. század óta kapitalizmusnak szokás nevezni, miért hozott népességrobbanást. Miért nőtt alig másfél évszázad alatt hatvanszorosára az emberiség lélekszámának növekedési üteme. És végül, hogy mi történik, ha most újabb másfél évszázad alatt átmegy negatívba a növekedés.

Bármilyen különös, a válasz a „proli” szó jelentésének értelmezésében rejlik. A „proli” a proletariátus pejoratív megnevezése, ám eredetét tekintve a proliferáció latin szóból ered, ami burjánzást jelent. De vajon miért (mi okból és mi célból) kezdett burjánozni a proletariátus? Közgazdaságtani evidencia, hogy ha valamiből állandó túlkínálat van, akkor annak tartósan alacsonyan marad az ára. Vagyis ha a globális tőkestruktúrák azt akarják, hogy a „munkaerő-állatok” ára, vagyis a munkabér tartósan alacsony legyen, akkor annak a legcélszerűbb módja az, ha biztosítják az állandó „túlkínálatot”. Bármennyire is bizarr a feltételezés, nem zárhatjuk ki annak lehetőségét, hogy a világ „nem létező” urai szándékosan roncsolták szét azokat a tradicionális reprodukciós mechanizmusokat, amelyeknek hiányában a burjánzás alapértelmezetté vált.

Ám van ennek a történetnek” egy még bizarrabb másik oldala is. A tartósan igen alacsony munkabér ugyanis tartósan igen magas profitot jelent, ami exponenciális technoevolúciót tesz lehetővé. Vagyis ez egyik oldalon zajlik az emberiség „túlszaporítása”, a másik oldalon viszont az emberiség egyre nagyobb részének feleslegessé tétele. Ezt érezték meg ösztönösen az első géprombolók, ám tragikusan félreértették a történéseket, hisz nem láthatták a technológia „mögötti” lényeget, az embert géppel helyettesítő „koncepció” lényegét. A 21. században azonban egyre brutálisabban mutatkozik meg e koncepció mélyszerkezete. Teljes sebességgel ütközik össze az emberiséget még mindig túlszaporító proliprojekt és az emberiség döntő többségét, mint „felesleges” létezőt kiiktatni készülő stratégia. Azok a rejtett háborúk, amit a migráció, a klíma és a covid testesít meg, most nyíltan is egy harmadik világháborúba, „világok háborújába” látszanak torkollni, és joggal merül fel a kérdés, hogy mindez vajon már ennek a végzetes „összecsattanásnak” látványos megnyilvánulása-e?

Egyelőre nincs válasz ezekre a kérdésekre, mert a globális uralkodó narratíva minden ehhez hasonló feltételezést kizár a beszédtérből, így nincs esély a megvitatásukra. Ám ha szemernyi alapja van e hipotézisnek, az azt jelenti, hogy az emberiség egész történelmének legkritikusabb évszázada előtt állunk. A világot teljes ellenőrzése alatt tartó „nem létező” hatalmi szuperstruktúra az emberiség mai létszámának töredékére csökkentheti a világ lakóinak a számát, és ahogy eddig sem voltunk képesek szándékainak felismerésére sem, nemhogy a szándékait valóra váltó tetteinek a megakadályozására, félő, hogy erre ezután se nyílik majd esélyünk. Olyan szellemi változásokra volna tehát szükség, ami segíthet legalább a legpusztítóbb folyamatok megakadályozásában.

Dr Bogár László  a szerző közgazdász

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20221120-mar-nyolcmilliard