Törölték a felszólalók listájáról a francia jobboldali pártelnököt

Törölték a felszólalók listájáról a francia jobboldali pártelnököt

A francia ellenzéki politikus a kormányfővel vitázott volna a parlamentben, de az utolsó pillanatban lekerült a neve a felszólalók listájáról, ami szerinte ellentétes a szabad véleménynyilvánítás jogával – olvasható a V4NA nemzetközi hírügynökség cikkében.

Megdöbbentő cenzúra történt Strasbourgban az Európai Parlamentben, november 22-én kedden ugyanis váratlanul törölték a felszólalók listájáról a jobboldali francia Nemzeti Tömörülés párt elnöke, Jordan Bardella nevét, erről ő maga számolt be a Twitteren.

A bejegyzés szerint Bardella délben vitázott volna az Európai Parlamentben Élisabeth Borne francia miniszterelnökkel, de a nevét – a francia kormány által gyakorolt nyomásra – eltávolították a felszólalók listájáról, mégpedig az utolsó pillanatban. A jobboldali politikus ezzel kapcsolatban ironikusan azt írta a közösségi oldalon, hogy az Európai Parlament a szólásszabadság elleni támadással ünnepli a fennállásának 70. évfordulóját.

Jordan Bardella később felszólalt a parlamentben, ahol említést tett róla, hogy Élisabeth Borne francia kormányfő 24 óra leforgása alatt lesöpörte az európai vitát arról, hogy a kormány ötödjére is alkalmazni kívánja az alkotmány 49.3-as cikkelyét, amely azt jelenti, hogy anélkül fogadja el a 2023-as évre vonatkozó költségvetést, hogy azt parlamenti vitára bocsátaná. Bardella arról is beszámolt, hogy a francia kormányfő sikeresen megakadályozta, hogy a Nemzeti Tömörülés párt nyilvánosan vitázzon vele az Európai Parlamentben.

A történtekkel kapcsolatban a Nemzeti Tömörülés közleményt adott ki. A párt szerint ez minden bizonnyal a francia kormány nyomására történt, mivel a francia vezetésnek módjában áll, hogy kijelölje a vitapartnereit. A párt szerint ami történt, az nem más, mint a demokrácia tagadása és a szabad véleménynyilvánítás megsértése.

https://magyarnemzet.hu/kulfold/2022/11/toroltek-a-felszolalok-listajarol-a-francia-jobboldali-partelnokot