Testvér lészen minden ember?

Testvér lészen minden ember?

Avagy dalolnak a hazugok

Lehet, hogy lészen, de egyelőre igen messze van ettől az ember. Ugyebár Schiller gyönyörű verse, melyhez a zenét Beethoven szolgáltatta, ma az Európai Unió hivatalos himnusza. Ám a strófában szereplő verssor, miszerint: „Testvér lészen minden ember”, csak nem akar megvalósulni. Sőt! Akárhogy figyelünk, nem látjuk, hogy minden ember testvérévé válna a másiknak. Sem az EU-ban, sem másutt.  Sokkal inkább azt látjuk, hogy ember embernek farkasa, valamint ellensége manapság. Manapság is. Bizony, a bölcs költőkre is fütyül a világ!

Reménykedve olvasom a tudomány és a politika közegében mozgó, az elithez tartozó okos emberek gondolatait, hiszen szinte minden lap megjelentet hetente egy-egy világhírű tudós-professzorral, politológussal készített interjút, mivel téma van bőven. Nincs jó állapotban az emberiség. A minap John J. Mearsheimer amerikai politológus-professzor nyilatkozott egyik hetilapunknak. Bölcs szavaival, gondolataival nehéz lenne vitatkozni, ám azon igencsak elmerenghetünk, hogy „termékeny talajra” hullanak-e az ilyen gondolatok.

Azt mondja például: „Ha rajtam múlna, az Egyesült Államok nem avatkozna be más országok belpolitikájába, kivéve a szélsőséges eseteket, mint például a népirtást.” Egyetértünk. Ha rajtunk múlna, mi is megakadályoznánk, hogy bárki, beleértve a magasságos Egyesült Államokat is, beleavatkozzon a politikánkba. Csak éppen naponta tapasztaljuk, hogy a világ fura urainak sem Amerikában, sem másutt eszük ágába sem jut megfontolni a bölcs szavakat. Akkor mit érnek? – kérdezhetjük joggal. Akkor falra hányt borsó az egész! Éppúgy, mint a „testvér lészen” hazug ígérete.

Európában is van sok, szintén bölcs gondolkodó. Ők mostanában többször is hangot adtak azon következtetéseiknek, hogy a nemzetek önrendelkezési jogára alapozott európai rend nem szabad nemzeteket, hanem önző, kicsinyes és álszent, egymással marakodó államokat hozott létre az Európai Unió berkein belül. Így igaz, mondhatjuk, hiszen mi itt, a kicsiny Magyarországon naponta tapasztalhatjuk ezt. Csak éppen nem történik semmi a valódi önrendelkezés megvalósítása érdekében, sőt! Egyre vadabb a marakodás, egyesek részéről a hazaárulás, mi meg egyre nagyobb ellenérzéssel figyelhetjük a mi bőrünkre is menő álságos csatározásokat.

Az álszentek és önzők meg tovább énekelgetik, hogy „testvér lészen minden ember”. Mikor? – kérem szépen. Mikor lesz büntethető, ha az emberek orra előtt mézesmadzagokat huzigálnak, ám az ígéretekből semmi sem valósul meg?

Nem tudom, milyen az az érzés, amikor egy-egy kiváló tudós ember bölcs meglátása, tanácsa termékeny talajra hullik, azaz elfogadtatik, hiszen elég ritka ez mostanság. S azt sem tudom, mit érez a bölcs ember, ha egyetlen okos gondolatát sem veszik figyelembe. Nem eshet jól neki, annyi bizonyos, de végtére is senki sem ígérte azt, hogy meg is fogadják, amit tanácsol, vagy amire figyelmeztet. Gondolhatja is, azért fizetik, hogy bölcseket mondjon.

Csak éppen keserűen azt kell tapasztalnia, hogy mai világunkban az okos emberek, a csodálatos művészek, a Schillerek, Beethovenek, a szépségre, emberségre törekvők szavai falra hányt borsók. A világ azt üzeni, a magasztos gondolatokat felejtsük el, s főképp a szellem napvilágával ne foglalkozzunk, nehogy megvalósuljon Petőfi álma, azaz nehogy „beragyogjon minden ház ablakán”.

A testvériség megvalósulására bizony még várni kell. Mert mit kezdjünk mi, magyarok például azzal a roppant testvéri magatartással, mellyel az ukránok tiszteltek meg bennünket? Történt ugyebár, hogy egy uniós tagságra pályázó ország, melyet állítólag lefoglal a testvérnéppel folytatott háború, arra azért szán időt, hogy gátlástalanul eltávolítsa a magyarok munkácsi vár előtt álló turul-emlékművét, mely ősi magyar jelkép számunkra. És ennek nem sok köze van a jelenlegi háborúhoz.

Mert ők azt sem köszönik meg, hogy mi menedéket nyújtunk a háború poklából szabadulni igyekvőknek. Ez ám a szellem sötétsége a napvilága helyett!  Az ilyen akciók kiötlőivel ugyan ki akarna „testvériségre” lépni? Vagy, ha távolabb megyünk, Európa belsejébe, mert hogy arrafelé is éppen elegendő elmeháborodott cselekedet híre jut el hozzánk, ki akarná „szellemét egyesíteni” azokkal az elmebetegekkel, akik valószínű a testvéri szabadosság és elmebaj, valamint a tisztességes törvénykezés hiánya miatt büntetlenül rongálhatják közös kincseinket, például az emberiség szellemi örökségét jelentő, világcsodának számító európai festők alkotásait? Monet, Manet, van Gogh, El Greco már nem tud reklamálni! Ezek a rongálók testvéreink?

Megfékezésükre szerintem elegendő volna addig dolgoztatni őket, ameddig meg nem keresik a festmények becsült és a múzeumokban nyilvántartott értékét. Beletelne néhány évtizedbe. Avagy el kellene küldeni őket arabföldre, hogy ott próbálják meg tönkre tenni a szintén csodálatos arab művészi alkotásokat. Akkor aztán megtapasztalnák, mi a következménye arrafelé az ország értékeit, érdekeit semmibe vevőknek. Csakhogy mi a hibbant és öntelt „környezetvédők” helyett a gondolkodó embereket fékezzük meg, azaz nem vesszük figyelembe értékes tapasztalataikat, javaslataikat. „Testvér lészen minden ember”. Kizártnak tartom, amíg az ocsú a szemünk láttára keveredik a búzával. Mert addig csak mostohatestvér lészen.

A kártékonyat a hasznostól elválasztani erkölcsi kérdés, valamint az élet parancsa. S ez az elválasztás csakis a lét, az élet, a Teremtő törvényei alapján történhet meg. Különben nem válhat el. „Lángolj fel a lelkünkben szép égi szikra, szent öröm.” Ha végre fellángolna, s a szellem napvilága beragyogna minden ház ablakán, akkor a Kánaán is megérkezne talán, meg az öröm. Ahhoz viszont közösen kellene megtalálnunk a labirintusból kivezető utat. Egyedül nem megy. Harc nélkül nem megy.

Testvér lészen minden ember?

Kondor Katalin a szerző újságíró

https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20221126-testver-leszen-minden-ember