Akik fegyverekkel árasztják el Ukrajnát, azok a béke ellensége

Akik fegyverekkel árasztják el Ukrajnát, azok a béke ellensége

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára nemrég Brüsszelben nyilatkozott a demokráciáról, a szabadságról és a béke védelméről. Szavai egy sajtótájékoztatón, a katonai szövetség és az Euró­pai Unió között kötött együttműködési megállapodást követően hangzottak el.

A főtitkár úr már az új esztendőt is sokatmondó bejelentéssel indította. Egy oslói konferencián úgy vélekedett, hogy szükség van az Ukrajnába irányuló nyugati fegyverszállításokra, mert ezek a fegyverek jelentik a békéhez vezető utat. Stoltenberg ezzel a kijelentésével élesen szembement azzal a nézettel, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök régóta hangoztat, amely arról szól, hogy a nyugati fegyverszállítások az ukrajnai háború elhúzódását, az esetleges békekötés időpontjának távolodását idézik elő.

Stoltenberg úr mondhatná, hogy a háborúk gyakran eredményeznek békét, s ezt történelmi példákkal is alátámaszthatná. Mi is tudjuk, hogy háború után felettébb békés hangulat uralkodott a szétbombázott Budapesten. 1948 körül családunk a Budafoki úton lakott, s hároméves fejjel gyakran játszottam a környékbeli gyerekekkel a szemközti, Dunáig húzódó, a vasúti összekötő híd töltésével határos, grundos területen. Akkor ott még nem álltak épületek, viszont mutatós bombatölcsérek tették változatossá a tájat. Ezek a brit–amerikai szőnyegbombázások nyomán keletkeztek, s a magunkfajta kölyköknek megfelelő búvóhelyekként szolgáltak.

Ezekben a bombák lyuggatta gödrökben békésen játszottunk, s e tekintetben tényleg megvalósult a háború utáni béke. Stoltenberg úr akkor még nem élt – 1959-ben született −, de bizonyára elégedetten szemlélte volna, amikor gyerekcsapatunk lelkesen szállított egy formás szárnyas aknát a vasúti hídnál posztoló rendőr bácsihoz. Idősebb társunk vitte a zsákmányt. Soha nem láttam olyan udvarias rendőrt, mint amilyen az volt: − Csak lassan, óvatosan, kisfiam! Add ide szépen, most letesszük ide a fűre…

Átvette az aknát, lassan elhelyezte a fűben, de a következő pillanatban ordítani kezdett. Az édesanyánkat emlegette, meg hogy szétrúgja a hátsónkat, ha még egyszer hozzányúlunk egy robbanószerhez. Ez a gyors átváltozás jelentősen gazdagította a felnőttekkel kapcsolatos ismereteimet. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy béke volt. Olyan béke, ami tetszene Stoltenberg úrnak, mert oda bombatölcsérek között vezetett az út.

Jens Stoltenberg egy jelentős katonai – állítólag védelmi − szövetség főtitkára. Ehhez képest teljes mellszélességgel támogatja a NATO-hoz nem tartozó Ukrajnába történő fegyverszállításokat. Mivel népszerűtlen dolog lenne részéről dicsérni a háborút, ezért a békéről beszél. Mondandója utánérzésnek tűnik, mert karácsony előtt már Antony Blinken amerikai külügyminiszter fogalmazott úgy, hogy „amíg Oroszország nem változtat irányt, a béke esélye növelésének legjobb módja az, ha továbbra is aktívan támogatjuk Ukrajnát”.

A főtitkár úr egyébiránt közgazdasági végzettséggel rendelkezik, és évekig volt Norvégia munkáspárti miniszterelnöke. Neki tudnia kell, miről szól ez a háború. Lelki szemei előtt nyilván megjelenik, amint amerikai fegyvergyárak, a cseppfolyós gázt előállító (azt az EU-nak többszörös áron eladó) óriáscégek tulajdonosai a kezüket dörzsölik, miközben dollármilliárdokkal töltik fel a bankszámláikat. Pontosan tudja, hogy az ukrán politikai vezetésen keresztül miként provokálták a biztonsági érdekeire kényes Oroszországot, s tudja azt is, hogy ez a konfliktus milyen jól jött a másik nagyhatalomnak, a saját érdekeit mindenek fölé helyező, az Északi Áramlatot „elintéző” Amerikai Egyesült Államoknak.

Stoltenberg úr mindezt tudja, ezért egészen másról beszél. Többek között arról, hogy meg kell szüntetni az önkényuralmi rendszerektől való függőséget, és közösen kell védelmezni a szabadságot és a demokráciát. Oroszországnak is üzent, amikor azt állította, hogy meg kell értenie: „nem lesz képes elérni céljait az ukrán konfliktusban”. A főtitkár kijelentései szépen belesimulnak a nyugati propagandába, amely igyekszik meggyőzni a közvéleményt az oroszellenes szankciók nagyszerűségéről, az ezekkel összefüggő áremelkedések és az infláció szükségességéről.

Stoltenberg és befolyásos főnökei győzelmi reményekkel kecsegtetik a keménynek mutatkozó Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, aki úgy tesz, mintha elhinné, hogy legyőzheti Oroszországot. Márpedig ez hiú remény. Kapjon Ukrajna bármennyi nyugati fegyvert, lőszert, csúcstechnikát és műholdas információt, a Nyugat soha nem kerül abba a helyzetbe, hogy szőnyegbombázásokkal vagy nukleáris csapásokkal teremtsen békét Oroszország földjén. Ezt ugyanis ők sem élnék túl. És ezt nem az Oroszország iránti szimpátia mondatja velünk, hanem az, hogy Oroszország változatlanul nagyhatalom, a világ egyik legerősebb atomhatalma.

Ukrajna katonai erejét hosszú ideig fenn lehet tartani ugyan, de a háború elhúzódásával a békekötés lehetősége a bizonytalan jövő homályába vész. Magyarországot, a magyar kormányt a történelmi tapasztalatok arra intik, hogy ebben a konfliktusban – lehetőségeihez mérten – semleges, a magyar nemzeti érdekeknek megfelelő álláspontot képviseljen. Józan elemzők tisztán látják: akik Oroszország legyőzésében bízva fegyverekkel árasztják el Ukrajnát, s közben békéről papolnak, azok a béke ellenségei.

Bánó Attila a szerző író, újságíró

https://magyarnemzet.hu/velemeny/2023/01/akik-fegyverekkel-arasztjak-el-ukrajnat-azok-a-beke-ellensegei